Spanyolországban a közelgő parlamenti választások esélyesének számító jobboldali Néppárt (PP) ma nagy vonalakban ismertetett programjából egyértelműen kiolvasható: nem tárgyalnának a terroristának minősített ETA baszk szeparatista szervezette.
"Nem tárgyalunk a terroristákkal sem az erőszak nyomása alatt, sem azután, hogy bejelentették: lemondanak róla... Ez lesz az állambiztonsági politika alapelve" - szögezték le a programról kiadott kivonatban. A teljes szöveget a pártelnökség jóváhagyása után hozzák nyilvánosságra.
Az ETA október 20-án bejelentette, hogy lemond az erőszakról, és felszólította Spanyolország és Franciaország kormányát, hogy folytasson vele közvetlen tárgyalásokat a szervezet mintegy 700 bebörtönzött tagjának a sorsáról. A PP "az élethez való jog védelme" jelszavával azt is tervbe vette, hogy megváltoztatja a jelenleg érvényes "engedékeny" abortusztörvényt, de ennek konkrét részleteire nem tért ki a dokumentumban.
A párt a dolgozóknak a személyijövedelem-adó csökkentését, a nyugdíjasoknak a kiadásaikhoz jobban illeszkedő nyugdíjmegállapítást ígér, és azt, hogy a nyugdíj részleges megtartása mellett továbbra is munkát vállalhatnak majd. A közigazgatásban azt tervezi, hogy felszámolja azokat az állami vállalatokat és alapítványokat, amelyeknek a feladatait a jelenlegi államapparátus maga is el tudja végezni. A választott helyhatóságok dolgozóinak a bérét a település nagyságával és forrásaival ígéri arányosítani.
Külpolitikában a Néppárt elkötelezte magát az euró mellett, az unión belül "erős" mezőgazdasági és halászati politikát kíván folytatni, s hangsúlyozott feladatnak tartja Észak-Afrika demokratizálását és a közel-keleti béke megteremtését.