2011. július. 11. 11:33 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 11. 11:32 Világ

Kiszabadult az Afganisztánban túszul ejtett tűzszerészek többsége

Szabadon engedték azokat a tűzszerészeket, akiket a múlt héten raboltak el Afganisztán Iránnal határos Faráh tartományában, de az emberrablók a túszok közül négyet kivégeztek.

Nakibula Safi, a tartomány kormányzójának a szóvivője közölte, hogy a túszejtők hétfőn elengedtek 27 aknamentesítőt. Elmondta, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem 28, hanem 31 embert ejtettek túszul, és nem hét, hanem négy tűzszerésszel végeztek. A tartományi rendőrség vasárnap még azt közölte, hogy a minap elrabolt 28 tűzszerész közül hétnek megtalálták a lefejezett holttestét.

Az emberrablók kiléte egyelőre nem ismeretes. A hatóságok a tálibokra gyanakszanak, akik meglehetősen tevékenyek a térségben. A vallási fanatikusok többször raboltak el, majd öltek meg olyan afgán rendőröket és civileket, akiket azzal vádoltak, hogy kollaboráltak az országot megszálló nemzetközi koalícióval. A tálibok határozottan tagadják, hogy bármi közük lenne ehhez az ügyhöz, és szerintük közönséges bűnözők voltak az elkövetők. Afganisztánban a tálibok mellett bűnbandák is gyakran ejtenek túszul külföldieket és afgánokat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.