2011. március. 08. 17:48 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 08. 17:44 Világ

Nők ezrei tüntettek Törökországban

Több ezer nő tüntetett Törökország-szerte kedden, a nemzetközi nőnapon elítélve egyebek között az úgynevezett "becsületbeli gyilkosságokat", amelyeknek áldozatai zömében fiatal nők.

Az Európai Unióba igyekvő Törökországban még mindig hagyománya van annak, hogy sokszor életükkel fizetnek azok a lányok, akik nem hajlandóak férjhez menni a család által kiválasztott férjjelölthöz, akit többnyire az eljegyzés napján látnak életükben először. Ankarában mintegy kétezren vonultak fel, és a demonstrálók transzparenseiken követelték, hogy "állítsák le a nők gyilkosait", és "ne változtassák át a mennyasszonyi ruhákat halotti lepellé".

A feminista szervezetek által utcára hívott tüntetők követelték a kormánytól, hogy a korábbinál is szigorúbb jogszabályokkal sújtsa a "becsületbeli gyilkosságok" elkövetőit. Isztambul központi terén is több száz nő gyűlt össze hasonló követelésekkel. A 2005 júniusában érvénybe lépett török büntetőtörvénykönyv alapján akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőire.

A török kormány és jogvédő szervezetek fokozzák erőfeszítéseiket, hogy kiirtsák a "becsületbeli gyilkosság" gyakorlatát, amely évente számos áldozatot követel. Törökországban előfordult az is, hogy saját családtagjaik öltek meg nőket és asszonyokat, mert idegenekkel elegyedtek szóba, vagy a rádió kívánságműsorától egy dal sugárzását kérték, illetve azután, hogy megerőszakolták őket. 

Emellett Törökországban létezik a többnejűség jelensége is, noha ezt a törvények tiltják. Ennek ellenére egy friss felmérés szerint 187 ezer asszonynak kell osztoznia egy másik nővel a férjén, mert a muzulmán vallási házasságok lehetővé teszik ezt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.