Mexikói drogháború: négy év alatt 30 ezer halálos áldozat
Arturo Chávez, a latin-amerikai ország főügyésze közölte: több mint 30 ezer halálos áldozattal járt a mexikói drogkartellek egymás közötti háborúja és a rendfenntartó erőkkel vívott harcuk a Felipe Calderón mexikói elnök hatalomra kerülése óta eltelt négy évben.
A Felipe Calderón "kormányának hivatalba lépése óta idén november 30-ig nyilvántartásba vett halottak száma 30.196" - mondta sajtóértekezletén az egyfajta igazságügy-miniszteri feladatot betöltő főügyész. "Idén 12.456 ilyen haláleset történt" januártól november végéig - fűzte hozzá.
Az áldozatok egyrészt azokban a leszámolásokban vesztették életüket, amelyeket a drogkartellek vívnak egymással a hazai, illetve a világ legnagyobb felvevőjének számító egyesült államokbeli piac ellenőrzéséért, másrészt a hadsereg és a szövetségi rendőrség kábítószer-ellenes műveleteiben.
2006. decemberi hivatalba lépésekor Felipe Calderón legfőbb célkitűzésévé tette a szervezett bűnözés elleni harcot, és mintegy 50 ezer katonát vezényelt ki a rendőrség munkájának támogatására. Eljárását hevesen bírálják emberi jogi szervezetek és az ellenzék egy része is, rámutatva a rendfenntartó erők által elkövetett visszaélésekre.
Az áldozatoknak "ez a magas száma sajnálatos, de azt is jelenti, hogy jelentős sikert értünk el a bűnszervezetek ellen indított támadással, amelynek következtében egyre inkább kutyaszorítóba kerülnek" - értékelte a négy év utáni mérleget a mexikói főügyész.