2010. december. 13. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 13. 18:59 Világ

Az unió "megfelelő időben" kész lesz elismerni a palesztin államot

Az Európai Unió "megfelelő időben" kész lesz elismerni a palesztin államot - mondták diplomaták hétfőn Brüsszelben, ahol megbeszélést tartottak az EU-országok külügyminiszterei.

A miniszterek olyan állásfoglalást fogadtak el, amelyben nemzetközi jogi szempontból illegálisnak, politikai értelemben pedig a béke akadályának minősítik az izraeli telepépítések folytatását a megszállt területeken. AZ EU támogatni kívánja az Izrael és a palesztinok közötti tárgyalásokat, amelyek a kétállami megoldás, vagyis Izrael mellett a palesztin állam megteremtése felé mutatnak - olvasható az állásfoglalásban.

A miniszterek hangsúlyozzák: támogatják az Egyesült Államok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a felek visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz. Leszögezik, hogy mindkét félnek tartózkodnia kell a provokatív cselekményektől. Több uniós ország diplomáciájának irányítója úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a jelenlegi helyzetben az izraeli-palesztin tárgyalások végleges megszakadásának elkerülése a legfontosabb cél.

Európa csalódott amiatt, hogy Izrael nem hajlandó befagyasztani a további telepépítéseket - mondta William Hague brit külügyminiszter. Guido Westerwelle német külügyminiszter szerint az EU-amerikai-orosz-ENSZ kvartettnek továbbra is a tárgyalások fenntartására kell törekednie. Trinidad Jiménez spanyol külügyminiszter elutasítón szólt arról a - volt európai külügyminiszterek által közös levélben megfogalmazott - gondolatról, hogy a telepépítés miatt szankciókat rendeljenek el Izraellel szemben.

Carl Bildt, a svéd diplomácia irányítója nagyon nyugtalanítónak nevezte a mostani közel-keleti helyzetet, és kijelentette: országa örömmel venné, ha teljesülnének a palesztin állam elismerésének feltételei, most azonban még nem ez a helyzet. Ennek megfelelően az uniós külügyminiszterek elzárkóztak annak a palesztin kérésnek a teljesítésétől, hogy már most elismerjék a palesztin államot.

Uniós diplomaták korábbi közlése szerint az EU-külügyminiszterek igyekeznek javítani a Gázai övezet helyzetén - főként a részleges blokád alá helyezett zóna határátkelőinek a működését segítő infrastruktúra nyújtásával -, bár ez a Gázát ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezet és Izrael együttműködési képtelensége miatt nagyon nehéz feladat.
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.