2010. augusztus. 31. 10:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 31. 10:09 Világ

Titkos izraeli-palesztin találkozó a béketárgyalások felújítása előtt

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter vasárnap a jordániai fővárosban, Ammánban titokban találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel azt követően, hogy fogadta őt II. Abdalláh uralkodó - közölte több izraeli hírforrás.

A találkozó egy magánházban történt azoknak az előkészületeknek a részeként, amelyek nyomán a felek 20 hónapos szünet után csütörtökön Washingtonban felújítják közvetlen béketárgyalásaikat - számolt be róla kedden az izraeli hadsereg rádiója. A tárgyalások Barack Obama amerikai elnök, továbbá Hoszni Mubarak egyiptomi államfő és II. Abdalláh jordániai király védnöksége alatt zajlanak majd.

Barak és Abbász Ammánban azokat a lépéseket vitatta meg, amelyeket Izrael tenne jószándéka jeléül a Ciszjordániai lakosság helyzetének javítására, a közvetlen tárgyalások újrakezdéséhez időzítve - tette hozzá a rádió. Előzőleg a nap folyamán Barakot fogadta a jordániai uralkodó, és ezután az izraeli védelmi miniszter visszatért Jeruzsálembe, hogy a találkozóról beszámoljon Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, majd ugyanazzal a repülőgéppel újra Ammánba utazott a palesztin elnökkel való találkozóra.

Barak eleinte nem volt hajlandó megerősíteni az ammáni megbeszéléseiről szóló értesüléseket, amelyek kedden, röviddel a kormányfő Washingtonba utazása előtt váltak ismertté. Beszámolók szerint II. Abdalláh király a Barakkal folytatott megbeszélése után arra figyelmeztetett, az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalásoknak teljes "komolysággal kell megkezdődnie" ahhoz, hogy eredményre vezethessenek.

A jordániai uralkodó még vasárnap London érintésével Washingtonba indult, ahol szerdán közös vacsorán vesz részt Obamával, Netanjahuval és Mubarakkal. Az izraeli miniszterelnöknek aznap még lesz egy kétoldalú találkozója az amerikai elnökkel.
 

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?