Világ MTI 2010. május. 18. 09:15

Éhségsztrájkba kezdett Hodorkovszkij

Éhségsztrájkba kezdett Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás, a Jukosz egykori főrészvényese tiltakozásul az ellen, hogy hétfőn újra három hónappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot számára és volt üzlettársa, Platon Lebegyev számára.

Hodorkovszkijt és Lebegyevet 2005-ben ítélték 8 év büntetőtáborra egyebek között adócsalás és pénzmosás vádjával, de 2008 telén újabb eljárást indítottak ellenük, és tavaly februárban vizsgálati fogságba helyezték őket, ami az enyhébb büntetőtábor helyett gyakorlatilag szigorított börtönt jelent.

Márciusban kezdődött meg második perük, amelyben egyebek között azzal vádolják őket, hogy a 1998-2004 közötti időszakban összesen 896,1 milliárd rubel értékű pénzt, illetve kőolajat loptak továbbá 487,4 milliárd rubelt és 7,5 milliárd dollárt mostak tisztára. Elítélésük esetén újabb hosszú szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk. 

A perben az ügyészség számtalan tanút vonultatott fel, Hodorkovszkij viszont napokon át igyekezett - a kívülálló számára meggyőzően - érthetővé tenni, hogy kőolajat nem lehet csak úgy ellopni, és nyoma van, hogy a Jukosz cégeinél kitermelt mennyiség az állami vezetékekbe folyt.

Hodorkovszkij éhségsztrájkját a legfelső bíróság elnökéhez intézett - és a sajtó jóvoltából az interneten megjelent - levelében jelentette be, amelyben tiltakozása kapcsán arra hivatkozik, hogy a vizsgálati fogság meghosszabbítása számos jogszabályt sért.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?