2009. szeptember. 21. 14:03 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 21. 14:03 Gazdaság

Jukosz-ügy: Alekszanjan alelnök haldoklik, a per folytatódik

Egyelőre nem halasztotta el a bíróság hétfőn Vaszilij Alekszanjan, a Jukosz olajipari konszern halálos beteg volt alelnöke ügyének tárgyalását, noha a beadott orvosi igazolás szerint Alekszanjan egészségi állapota miatt nem képes részt venni a tárgyaláson.

Az illetékes moszkvai bíróság idő előttinek minősítette Alekszanjan ügyvédjének halasztásra vonatkozó indítványát azzal, hogy további és részletesebb információkat kíván kapni a vádlott állapotáról, s ennek kézhez vételéig, november 5-re napolta el az előzetes meghallgatást.

Az AIDS-ben, nyirokmirigyrákban és tbc-ben szenvedő Alekszanjant 50 millió rubel – mintegy 350 millió forint – óvadék ellenében tavaly december 30-án, közel három év után szabadon engedték a vizsgálati fogságból. A hatalmas összeg napok alatt gyűlt össze az interneten.

Súlyos betegségei ellenére csak az általános külföldi és hazai tiltakozás nyomán engedték kórházba vinni. A 35 éves férfi kórházba szállítását és gyógykezelését háromszor követelte a strasbourgi emberi jogi bíróság, az Európai Parlament 23 képviselője nyílt levélben fordult Vlagyimir Putyin akkori államfőhöz, szót emelt érdekében az orosz emberi jogi biztos, éhségsztrájkot kezdett érdekében Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz börtönben lévő volt főrészvényese és számos jogvédő. Hodorkovszkij szerint Alekszanjant azért tartják fogságban, hogy ellene valljon.

Tavaly februárban végül kórházba vitték a férfit, de egy ideig ott is láncon és állandó őrizet alatt tartották, később a láncot az újabb tiltakozások hatására levették róla.

Alekszanjan ügyvédei akkor közölték: kérvényezték a büntetőeljárás megszüntetését elévülés miatt, ugyanis Alekszanjan a vád szerint a bűncselekményeket 1998-ban követte volna el, s az ellene felhozott vádpontokra – pénzmosás, lopás és adócsalás – a büntető törvénykönyv tíz évet állapít meg elévülési határidőként.

zöldhasú
Hirdetés