2010. március. 12. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 12:23 Világ

Sólyom László: Szerbiában nem lehetetlenítik el a magyar iskolákat

Örülünk, hogy Szerbiában a kisebbségek kulturális autonómiát élveznek, hogy itt például nem lehetetlenítik el jogszabályokkal a magyar nyelvhasználatot, mint más országban és a magyar iskolákat, mint egy másik szomszédunknál - jelentette ki Sólyom László államfő pénteken a vajdasági Horgoson, háromnapos szerbiai látogatása első állomásán.

A köztársasági elnök Horgos főterén leleplezte a Vajdaság első Szent István-szobrát. Beszédében hangsúlyozta, "Szent István szellemében kötelességünk a kulturális értelemben vett - vagyis nem elsősorban az állampolgárság szerinti, hanem az anyanyelven, a kultúrán, a történelemtudat és az azonosságérzés egységén alapuló - magyar nemzet megtartása".

Sólyom László megjegyezte, a Szent István-szobor felállításában ugyanaz a belső biztonság mutatkozik meg, mint a kisebbségi önigazgatás szervének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a megválasztását megelőzően a kisebbségi választói névjegyzékbe való feliratkozáskor; "a magyarság vállalásának az eltökéltsége, nyugalma és büszkesége".

Az államfő rámutatott, Szent István nem akarta egy nemzetiségűvé tenni országát, "megparancsolta utódainak, hogy az itt lakó népeket hagyják meg nyelvükben és szokásaikban". Államalapító királyunk azon kevés szentek közé tartozik, akit a keleti és a nyugati egyház "egyaránt magáénak vall, és tisztel" - jegyezte meg.

Sólyom László pénteken folytatja vajdasági körútját; Zomborban köszöntőt mond a Magyar Polgári Kaszinó egyesület ünnepi megemlékezésén, azután Újvidéken vajdasági magyar értelmiségiek kerekasztal-találkozóján vesz részt. Az államfő vasárnap Újvidéken tárgyal Boris Tadic szerb elnökkel, előzőleg - szintén a Vajdaság székvárosában - Egeresi Sándorral, a tartományi parlament elnökével folytat megbeszélést.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.