2010. január. 10. 13:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 10. 13:36 Világ

Saját pártjában bírálják Merkel kancellárt

Saját pártjának négy vezető politikusa példátlan támadást indított Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke ellen erélytelennek tartott vezetési stílusáért, illetve amiatt, hogy kerül mindenfajta konfrontációt a koalíciós partner liberálisokkal.

Négy németországi tartomány, Hessen, Szászország, Türingia és Brandenburg kereszténydemokrata parlamenti frakciójának vezetői a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapban közzétett nyílt levelükben élesen bírálták a kancellár-pártelnök választási stratégiáját is. A négy tartományi vezető egyenesen azt a vádat fogalmazta meg, hogy a konzervatív párt győzelme a szeptember végi választásokon nem Merkel stratégiájának, hanem kizárólag a szerencsének volt köszönhető.

A kancellár minden konfrontációt kerülő kampány-, illetve vezetési stílusa hozzájárult ugyan saját népszerűségének növeléséhez, gyengítette azonban a párt arculatát - vélekedtek a nyílt levélben a konzervatív politikusok, akik ezzel magyarázták, hogy a szeptemberi választások eredményeként a CDU a szavazatok mindössze 33,8 százalékát szerezte meg, ami a CDU eddigi legrosszabb választási szereplése volt. 

Hasonlóan éles és nyílt bírálatot eddig még nem fogalmaztak meg a novemberben immár második hivatali időszakát kezdő kancellár ellen. A nyílt levél néhány nappal azelőtt jelent meg, hogy a kereszténydemokrata párt elnöksége értékelni kívánja a legutóbbi választási szereplést, továbbá a korábbi nagykoalíciót felváltó konzervatív-liberális kormányzati szövetség hivatalba lépése óta eltelt időszakot. 

A levél megfogalmazói nem utaltak ugyan azokra a konkrét kérdésekre, amelyekkel kapcsolatban a határozott kancellári állásfoglalást hiányolták, a német újság azonban sorra vette azokat. Így mindenekelőtt utalt a tervezett adócsökkentések mértékével kapcsolatban a koalíciós partnerek között kitört, tekintélyüket egyformán gyengítő éles vitára, az afganisztáni szerepvállalás jövőjével kapcsolatos, mind nagyobb dilemmára, a Törökország uniós csatlakozásának kilátásait érintő konzervatív-liberális ellentétekre, továbbá az egészségügy rendszerének átalakítását illető koalíciós nézetkülönbségekre.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.