2009. szeptember. 21. 19:50 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 21. 19:48 Világ

Betiltanák a cirkuszok állatszámait Németországban

Nyilatkozatban nyomatékosította hétfőn a vadállatok cirkuszi tartásának tilalmáról szóló követelését Wolfgang Apel, a Német Állatvédő Liga és a Berlini Állatvédelmi Egyesület elnöke.

Mindazok, akik cirkuszjegyet vásárolnak, támogatják az állatkínzást; sajnos a családok többsége nem ismeri fel, mi folyik valójában a porond mögött - fogalmazott közleményében.
    
Apel egyben támogatásáról biztosította Klaus Lüdcke, nemzeti állatvédelmi megbízott tiltakozását is a Berlinben vendégeskedő Krone cirkusznak, Európa egyik legnagyobb cirkuszának állattartási gyakorlata ellen.

Az állatvédelmi szervezetek szövetsége - köztük a Peta és az Albert Schweitzer Alapítvány - állítólag rejtett kamerás felvételekkel tudja bizonyítani, hogy elefántokat, oroszlánokat és több más vadállatot nem megfelelő körülmények között tartanak a városról városra vándorló intézményben. Mahi Klosterhafen, az Albert Schweitzer Alapítvány alelnöke a Berliner Zeitungnak nyilatkozva elmondta, a bezártság, a mozgás hiánya és a gyakori utazás viselkedési zavarokat és evési problémákat okoz az állatoknál. A tiltakozás kezdeményezői online petícióval szeretnének a parlamenthez fordulni.
    
Klaus Lüdcke elmondta, hogy az állatvédelmi törvény mindenképpen megszületik, ez azonban eltarthat egy ideig. Hozzátette, reméli, hogy a berliniek jó példával járnak majd elöl, és elkerülik azokat a cirkuszi porondokat, ahol vadállatok lépnek fel. A Krone Cirkusz visszautasította az ellene felhozott vádakat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.