2009. augusztus. 19. 11:10 BBC Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 19. 11:23 Világ

Világszerte fokozódó veszélyben a segélyszervezetek dolgozói

Az ENSZ idén először tart humanitárius világnapot, amelyen a Föld minden részén önkéntes munkával mások életét segítőkről emlékeznek meg.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete azt reméli, hogy több figyelmet kapnak a humanitárius dolgozók, nemcsak nő a megbecsültségük és az ilyenfajta tevékenységek elfogadottsága, de a szervezetek is több pénzt tudnak összegyűjteni.

A háborús és krízisövezetekben segélyezéssel foglalkozó dolgozók gyakran életüket kockáztatva végzik a munkájukat, hívja fel a figyelmet az ENSZ. Tavaly 122 nemzetközi humanitárius dolgozó halt meg, több, mint ahány ENSZ-katona világszerte.

A humanitárius világnapot a szervezet az ENSZ bagdadi főhadiszállásának hat évvel ezelőtti bombázásának napjára, augusztus 19-ére időzítette, amikor 22 dolgozóját vesztette el egyetlen támadás miatt.

A megemlékezés során Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár a szervezet székházában, New Yorkban koszorút helyez el a 2003-as áldozatok emlékére.

A BBC genfi tudósítója szerint az utóbbi években egyre inkább célpontokká váltak a segélyezésben dolgozó külföldiek a krízisövezetekben, míg korábban erre elvétve akadt példa. Erősödő tendencia, hogy gyilkosság vagy rablás áldozataivá válnak a helyi lakosság túléléséért tevékenykedők.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.