2009. június. 12. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 12. 11:22 Világ

Merkel és pártja a "válság nyertesei"

A konzervatívok és Angela Merkel kancellár a válság "nyertesei" Németországban, népszerűségük folyamatosan növekszik - tűnt ki az Infratest Dimap közvélemény-kutató intézet felméréséből.

A Die Welt című  napilap és az ARD közszolgálati televízió megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint a németek mindenekelőtt a szociáldemokratákkal közösen, nagykoalícióban kormányzó uniópártok és személy szerint a kancellár válságkezelő képességét "honorálják". Ezzel szemben a szociáldemokrata SPD és kancellárjelöltje, Frank-Walter Steinmeier semmit nem "profitált" a válságból, és a megkérdezettek negatívan ítélték meg az ellenzéki Baloldal pártja - populistának minősített - válságkezelő javaslatait is.

A németek 74 százaléka vallotta azt, hogy Merkel jó kancellár, ami 2005 őszén kezdődött kormányzása óta ebben a tekintetben az eddigi egyik legjobb bizonyítvány. A megkérdezettek több mint 60 százaléka vélekedett úgy, hogy Merkelnek továbbra is hivatalban kellene maradnia, míg a rivális Steinmeier külügyminiszter támogatottsága 27 százalékos volt.

A felmérés szerint ha Németországban most vasárnap - s nem pedig szeptember végén - rendeznék az országos választásokat, a CDU/CSU a szavazatok 36-37 százalékát, az SPD pedig 25 százalékát szerezné meg. Töretlen az ellenzéki liberális szabad demokraták népszerűsége, az FDP a voksok 14 százalékára számíthatna. Ebben az esetben pedig létrejöhetne a konzervatívok és a szabad demokraták által célul kitűzött "polgári" koalíció. (A töredékszavazatok kiosztása révén Németországban már 48-49 százalékos választási eredmény birtokában kormányképes koalíció alakítható a Bundestagban.)

Az elmúlt időszakban növekedett a Zöldek népszerűsége, a párt támogatottsága jelenleg 13 százalékos, míg az ugyancsak ellenzéki Baloldal pártja csaknem két év óta a legalacsonyabb szinten, 9 százalékon áll.

A politikusok közül figyelemre méltó az új gazdasági miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg népszerűségének rohamos növekedése. A bajor CSU által delegált miniszter jelenleg a harmadik a legkedveltebb politikai vezetők sorában. A megkérdezettek többsége számára rokonszenves a gazdasági miniszter rendkívül határozott kiállása a bajba jutott vállalatok állami támogatása, azaz az adófizetők pénzének "elherdálása" ellen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.