2009. március. 30. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 30. 08:32 Világ

Turistáknak újra szabad, újságíróknak tilalmas Tibet

Kína ismét engedélyezi, hogy külföldi turisták felkeressék Tibetet, amely márciusban a kínai fennhatóság elleni 1959-es tibeti felkelés 50. évfordulója idején zárva volt - vált ismertté a helyi kormányzati forrásokból.

A tibeti turizmusért felelős hivatal egy magát megnevezni nem kívánó tisztviselője elmondta, hogy április 5-től megnyitják Tibetet a külföldi látogatók előtt. 
    
Ezzel egy időben egy utazási iroda alkalmazottja a Szecsuán (Sichuan) tartománybeli Csengtu (Chengdu) városban, ahonnan  sok csoport indul Tibetbe, azt közölte, hogy csupán április 28-tól indulhatnak külföldiek a térségbe.
    
A tibeti főváros Lhásza (Lhassa) egyik szállodájának munkatársa nem tudta megerősíteni ezt az időpontot, mondván, ő azt hallotta, hogy április 14-től jöhetnek a külföldiek.
    
Márciusban a kínai hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket Tibetben és azokban a körzetekben, ahol egy éve zavargások törtek ki. Peking szerint ezeknek 21 halálos áldozata volt, míg a száműzetésben élő tibeti kormányzat szerint mintegy kétszáz.
    
A kínai külügyminisztérium rendszeresen cáfolta, hogy Tibet zárva lenne a külföldi utazók előtt, annak ellenére, hogy ezt a turisták megerősítették.
    
A terület ugyanakkor továbbra is zárva marad a külföldi újságírók előtt.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.