Kiutasításokkal fenyegetőzik a szudáni elnök
A nem kormányzati szervezetek, a diplomáciai képviseletek és az ENSZ-erők kiutasításával fenyegetőzött vasárnap Dárfúrban a szudáni elnök, ha azok nem tartják be a helyi törvényeket.
„Van egy üzenetem az összes, Szudánban jelen lévő diplomáciai képviseletnek, nem kormányzati szervezetnek és a kéksapkásoknak. Tiszteletben kell tartaniuk a helyi törvényeket, mert ha nem, akkor haladéktalanul ki fogjuk őket kiutasítani” – jelentette ki Omar Haszan Ahmed el-Besír államfő el-Fáser városában.
A szudáni elnök vasárnap, négy nappal azután érkezett el-Fáserba, Dárfúr történelmi fővárosába, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene a nyugat-szudáni térségben elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt.
A nyugati országok „azt mondták nekünk, ha engedjük, hogy a segélyszervezetek folytassák munkájukat, akkor felfüggesztik az ICC döntésének végrehajtását, de ezt elutasítottuk” – tette hozzá többezres hallgatóság előtt mondott beszédében.
Az ICC március 4-én kiadott elfogatóparancsára válaszul a szudáni elnök már korábban kiutasított tizenhármat a dárfúri térségben tevékenykedő legfontosabb nemzetközi segélyszervezetek közül.