Genf: orosz-grúz tárgyalások a szakadár régiókról
Oroszország és Grúzia szerdán megkezdte tárgyalásait az augusztusi dél-oszétiai háborúból fennmaradt kérdések rendezéséről, s megállapodtak a tárgyalások decemberi folytatásáról is - közölte Dmitrij Szanakojev, a grúzbarát déloszét emigráns kormány vezetője.
Az októberi, első próbálkozás amiatt hiúsult meg, hogy Oroszország ragaszkodott az általa elismert két volt grúziai köztársaság teljes jogú részvételéhez. Grúzia és Európa viszont kitartott amellett, hogy - mivel nem önálló államok - Abházia és Dél-Oszétia képviselői csak a biztonsági helyzetet, illetve a menekültek hazatérésének elősegítését megvitató két munkacsoport munkájában vehessenek részt.
A genfi Nemzetek Palotájában szerdán e két kérdés rendezésére hivatott csoport kezdett munkához nyolcoldalú felállásban, ahol a már említett felek között az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői közvetítenek.
A helyzetet bonyolítja, hogy jelen voltek Genfben a két szakadár köztársaságban létesített grúzbarát enklávék képviselői is. A résztvevők státusával kapcsolatos "érzékenységeket" a szerdai genfi megbeszéléseken azzal sikerült áthidalni, hogy - mint Gvindzsija elmondta - mindenki úgymond saját jogán, nevének és származási országának említése nélkül szólalt fel.
Szanakojev közlését megerősítette az orosz delegáció vezetője, Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes is. Abház kollégája, Makszim Gvindzsija ugyanakkor azt jósolta, hogy évekig is eltarthat, mire a tárgyalások eredményre vezethetnek.
A felek első ízben ültek le egymással az ötnapos augusztusi háború óta, amikor a tbiliszi vezetés megpróbálta erővel visszacsatolni a Grúziától a 90-es évek elején háborúban elszakadt Dél-Oszétiát, kiprovokálva ezzel az orosz hadsereg beavatkozását. Az Európai Unió gyors közvetítése nyomán a konfliktus azzal zárult, hogy az orosz hadsereg október elején kivonult az elfoglalt grúz területekről (de bennmaradt a szakadár köztársaságokban), a Dél-Oszétiával határos grúz térségekbe pedig uniós megfigyelő missziót küldtek, megnyitva az utat a tárgyalásokhoz.
A biztonsági garanciákra vonatkozó tárgyalásokat azt teszi sürgetővé, hogy a háború után a térségben újra megszaporodtak az erőszakcselekmények, fosztogatások és emberrablások, ami akadályozza a menekültek hazatérését. Az Amnesty International emberi jogi szervezet e heti jelentése szerint a háború miatt mintegy 200 ezer, többségében grúz nemzetiségű ember vált menekültté, s utóbbiak közül 24 ezren máig nem térhettek vissza dél-oszétiai, illetve a déloszét határ közelében lévő lakóhelyükre.