2008. június. 30. 16:42 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 30. 16:42 Világ

A Mugabe-palota és a jugonosztalgia

Szerbeknek is köszönheti az elnöki tisztébe vasárnap újból beiktatott Robert Mugabe zimbabwei államfő, hogy kellemes körülmények között ünnepelhetett - uralkodókéval vetekedő pazar palotáját ugyanis egy szerb vállalat, az Energoprojekt építette.


 
A Press című belgrádi újság szerint a cég már hosszabb ideje jó kapcsolatot tart fenn a miniszterelnökként, illetve államfőként 28 éve hatalmon lévő, függetlenségi harcos gerillavezérből lett diktátorral. Az Energoprojekt építette például Mugabe pártjának, a ZANU-PF-nek (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Népi Front) a székházát, egy égre törő felhőkarcolót a fővárosban, Hararéban.
 
Míg az technikailag jelenthetett kihívást, addig a Mugabe-villa megépítése a kivitelezés finomságát, művészi színvonalát illetően. A nyolc évig tartó építkezés 11 millió dollárba került, s három szintes, 25-hálószobás, hatalmas parkkal - benne két mesterséges tóval - körülvett palotát eredményezett.
 
A szerb kivitelezők pazar anyagokkal dolgoztak: a márvány Olaszországból érkezett, a kristálycsillárok Európa legnevesebb műhelyeiből, a szőnyegek keleti manufaktúrákból, s a mennyezetek díszítésére a legnevesebb arab mestereket szerződtették. Azt pedig, hogy megfelelő munkát végezzenek, Grace asszony, a 84 éves államfő 40 évvel fiatalabb felesége személyesen felügyelte.
 
Hogy az építés idején évi 44 ezer dolláros fizetéssel rendelkező Mugabénak miből tellett a kacsalábon forgó palotára, sokan megkérdezték, de a politikus határozottan cáfolta, hogy az adófizetők pénzét használta volna rá. Mint mondta, a belső burkolatokhoz használt nemes fát Mahathir Mohamed malajziai kormányfőtől kapta ajándékba, a tető a kínai állam ajándéka, a fővállalkozó Energoprojekt pedig maga biztosította az építési anyagokat és fizette a munkásait.
 
A cégnek igen régi kapcsolatai vannak Mugabéval - miniszterelnöksége idején, 1986-ban, az el nem kötelezett országok csúcsértekezletére az Energoprojekt építette fel a hararei Sheraton hotelt. Az elnöki villára adott megbízás is részben ahhoz az időszakhoz köthető, mert - mint Mugabe fogalmazott - döntésében közrejátszott az, hogy szép emlékei vannak a titói Jugoszláviáról.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.