Tsvangirai a holland követségre menekült
A zimbabwei holland nagykövetségre menekült hétfőn Morgan Tsvangirai, az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) vezetője - közölte a holland külügyminisztérium szóvivője.
Morgan Tsvangirai, ellenzéki vezető Többé nem legitim a Mugabe-kormányzat © AP |
Tsvangirai előzőleg felszólította a dél-afrikai elnököt és a térség más vezetőit, hogy közvetítsenek közötte és Robert Mugabe zimbabwei elnök között. Mint az egyik dél-afrikai rádiónak adott interjújában mondta, kész tárgyalni a rendszerrel, ha a politikai erőszak megszűnik országában.
A hírt, amely szerint Tsvangirai a követségen van, megerősítette a holland külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a politikus addig maradhat a diplomáciai képviselet területén, ameddig szüksége van rá.
A nap folyamán előzőleg a rendőrség rajtaütött az MDC hararei központján, és elvezetett több mint 60 embert, s számítógépek is elvitt. Utóbb azt közölték, hogy nem tartóztatták le őket, hanem higiéniai okokból egy rehabilitációs központba szállították a csoportot. Az MDC szóvivője letartóztatásokról beszélt, és azt mondta róluk, hogy ezek az emberek a politikai erőszak elől menekültek az épületbe.
Tsvangirai egy hétfői rádióinterjúban felszólította a dél-afrikai elnököt és a térség más vezetőit, hogy közvetítsenek közötte és Robert Mugabe zimbabwei elnök között. Mint az egyik dél-afrikai rádiónak adott interjújában mondta, kész tárgyalni a rendszerrel, de csak akkor, ha a politikai erőszak megszűnik országában.
A párt egyelőre nem vonul ki teljesen a választásokból, de csak megfelelő feltételek között hajlandó folytatni a versengést a voksokért. Egyik vezetője, Roy Bennett egy olyan elképzelést vázolt fel Johannesburgban, hogy a ZANU-PF kormánypárt mérsékelt elemei és az ellenzék képviselői alkossanak egy "átmeneti hatóságot", amely megteremtené a szabad és tisztességes elnökválasztás feltételeit. Robert Mugabe jelenlegi elnököt azonban nem fogadják el ebben a testületben. "28 éven át uralkodott, itt az ideje, hogy átadja a stafétabotot" - jelentette ki Bennett.
Teljes mértékben Mugabe ellen fordult az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy "nem legitim a zimbabwei rendszer az elnökválasztás második fordulójának tisztességes megrendezése nélkül". Condoleezza Rice az üggyel kapcsolatban felszólította a nemzetközi közösséget, hogy kötelezze magyarázatra Robert Mugabét, aki szerinte "lemondott legfontosabb kötelességéről, arról, hogy államfőként megvédje saját népét". Rice szerint a zimbabwei kormánypártnak és Tsvangirai ellenzéki pártjának "össze kell fognia a zimbabwei nép nevében".
Gordon Brown brit miniszterelnök is azt nyilatkozta, hogy ezt a kormányzatot nem lehet tovább legitimnek tartani. "Nincs parlamenti többsége, elvesztette az elnökválasztás első fordulóját, s csak erőszakkal és megfélemlítéssel tartja fenn a hatalmát" - mondta Brown a képviselőházban. A kormányfő szerint a nemzetközi közösségnek azt az "erős és egységes" üzenetet kell küldenie Zimbabwénak, hogy nem ismeri el tovább Robert Mugabét.
Az állam részéről megnyilvánuló erőszak és megfélemlítés miatt immár nem tekinthető jogszerűnek a zimbabwei választási folyamat - ismertették hétfőn Brüsszelben Louis Michelnek, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtási kérdésekben illetékes biztosának az álláspontját.