2008. május. 16. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 16. 18:12 Világ

Tíz terroristagyanús személyt vettek őrizetbe Nyugat-Európában

Összehangolt akció keretében tíz feltételezett iszlamistát vett őrizetbe a francia, a német és a holland rendőrség.

A francia belbiztonsági szolgálat (DST) nyolc terroristagyanús személyt fogott el az elzászi Mulhouse külvárosában. Az onnan mintegy 30 kilométerre, Németországban fekvő Weil am Rhein városban, valamint a dél-hollandiai Tilburgban egy-egy ember csuklóján kattant bilincs.

A tíz török származású férfit azzal gyanúsítják, hogy egy üzbegisztáni iszlamista mozgalmat finanszírozó nemzetközi hálózat tagjai voltak. Az Üzbegisztánban létrehozott Iszlám Dzsihád Unió azt állítja, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.

A három ország bűnüldözői szervei francia vezetés alatt jó egy éven át figyelték a gyanúsítottakat és készítették elő az akciót. A Németországban európai letartóztatási parancs alapján őrizetbe vett 35 éves férfit még pénteken bíróság elé állítják, és egy karlsruhei bíróság dönt majd arról, hogy kiadják-e Franciaországnak.

A Hollandiában őrizetbe vett 48 éves férfiról azt gyanítják, hogy ő vette át a csoport tagjai által összegyűjtött pénzt. Tilburgban három lakást átkutattak, lefoglaltak egy számítógépet, iratokat és lőszereket.

Az Iszlám Dzsihád Unió 2005 óta szerepel az amerikai külügyminisztériumnak a külföldi terrorszervezetekről összeállított listáján. A radikális szervezet terrortámadásokat tervezett németországi és üzbegisztáni célpontok - köztük a ramsteini amerikai légitámaszpont, továbbá az Egyesült Államok németországi és üzbegisztáni diplomáciai képviseletei - ellen. A merényletkísérleteket tavaly időben leleplezték és meghiúsították az amerikai, illetve a német biztonsági szervek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.