2008. március. 05. 09:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 05. 09:39 Világ

Szávay kiesett

Szávay Ágnes vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben az indiai Bangaloréban zajló 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán.

Az ötödik helyen kiemelt magyar játékos három szettben kapott ki a világranglistán 83. üzbég Akgul Amanmuradovától. A mérkőzés 2 óra 34 percig tartott.

A WTA honlapja szerint Szávay az első játszmát 6:4-re megnyerte, majd a másodikban rögtön elvette ellenfele adogatását. A nyolcadik játékban ugyanakkor elveszítette a sajátját, így odalett az előny, s végül rövidítésben alulmaradt. A harmadik szettben rosszul kezdett, nem tudta hozni szervajátékát, a hatodik gémben viszont elvette Amanmuradova adogatását, ezzel egalizált. Végül a kilencedikben megint csak eredménytelenül adogatott, ez pedig már döntőnek bizonyult. A végeredmény: Amanmuradova (üzbég) – Szávay Ágnes (5.) 4:6, 7:6 (7-4), 6:4.

Ezt megelőzően egyszer találkozott egymással a két teniszező: tavaly Wimbledonban, a selejtező harmadik fordulójában Szávay nyert 6:1 6:3-ra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.