2008. február. 26. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2008. február. 26. 15:47 Itthon

Szávay a gyengébb ellenféltől is kikapott

A világranglistán 17. Szávay Ágnes két játszmában kikapott a japán Morigami Akikótól az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női tenisztorna első fordulójában.

A viadal hivatalos honlapja szerint a találkozó 1 óra 14 percig tartott. A 30 perces első szettben Szávay Ágnes hibát hibára halmozott, sorozatban veszítette el a gémeket. Jellemzően a második játékban négy kettőshibát vétett, és csak 5:0 után iratkozott fel az eredményjelző táblára.
 
A második - egyben utolsó - felvonásban már keményebben küzdött a magyar és egészen 4:4-ig tartotta lépést távol-keleti riválisával szemben. Ezt követően azonban ismét brékelte a japán, majd meccslabdákhoz jutott. Az elsőt még hárította Szávay, a második után azonban már a kézfogás következett.
 
Szávay ellenfele eredetileg az orosz Marija Sarapova lett volna, ő azonban betegségre hivatkozva lemondta a szereplést, így a világranglistán 50. Morigami szerencsés vesztesként a selejtezőből került a főtáblára.
 
A magyar teniszező, aki párosban még pályára lép a dubaji Aviation Clubban, az Australian Openen már az első fordulóban kiesett, majd Párizsban döntőt játszott, ezt követően viszont újabb fiaskók következtek: Antwerpenben, Dohában és Dubajban is az első kanyarban búcsúzott. 
 
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.