2007. december. 28. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 28. 17:13 Világ

Bhutto férje Musarraf kormányát tette felelőssé a merényletért

A politikai gyilkosság áldozatául esett Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető férje Pervez Musarraf elnök kormányát tette felelőssé a felesége ellen elkövetett gyilkos merényletért.

Aszif Ali Zardari, a meggyilkolt politikus asszony házastársa pénteken közölte egy nyugati tudósítóval: felesége - egy Musarrafhoz intézett levelében - már az emigrációból való hazatérése előtt az elnök néhány szövetségesét és a titkosszolgálatot tette felelőssé minden (ellene irányuló) lehetséges merényletért. 

Musarraf csütörtökön, kevéssel Bhutto halálhírének ismertté válása után, tévébeszédet intézett a nemzethez, és kijelentette, hogy terrorcsoportok műve volt e politikai gyilkosság. A pakisztáni belügyminisztérium szóvivője pénteken megismételte ezt a feltételezést, nem zárva ki, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak is része lehetett a merényletben. 

Bhutto számos híve visszautasítja ezt a beállítást, és hangoztatja, hogy Musarraf környezetében kell keresni a politikai gyilkosság értelmi szerzőit. A politikus asszony pénteki temetésén is számosan skandálták, hogy "Musarraf gyilkos".

Hirdetés