2007. november. 14. 00:00 Utolsó frissítés: 2007. november. 14. 16:49 Hét nap

Bhutto és Musaraf szakítása

Lemondásra szólította fel államfői és főparancsnoki tisztéről Pervez Musaraf pakisztáni tábornok-elnököt kedden...

Lemondásra szólította fel államfői és főparancsnoki tisztéről Pervez Musaraf pakisztáni tábornok-elnököt kedden Benazir Bhutto ellenzéki politikus. Egyúttal közölte, Musaraf elnöksége alatt semmiképpen sem vállal kormányfői megbízatást. Kettejük korábbi hatalommegosztási megállapodása szerint Musarafnak csak az egyenruhától kellett volna megválnia. A The Sunday Times értesülése szerint Musaraf viszont parancsnoki tisztének megtartását fontolgatja az ellenzéki tüntetések miatt. Bhuttót kedden - lahore-i lakásában - ismét házi őrizetbe helyezték, órákkal a szükségállapot ellen tervezett tiltakozó menet indulása előtt. A november 3-án bevezetett szükségállapot kezdete óta több ezer ellenzéki politikust és aktivistát vettek őrizetbe, a független média továbbra is hallgatásra van ítélve. A nemzetközösség november 22-éig adott ultimátumot Musarafnak, hogy feloldja a szükségállapotot, helyreállítsa az alkotmányt, és távozzon a hadsereg éléről. Musaraf közben bejelentette, január 9-éig megtartják a parlamenti választást.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.