2007. november. 12. 08:18 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 12. 08:16 Világ

Tüntető munkások és rohamrendőrök csaptak össze Szöulban

Dél-koreai munkások és földművesek tízezrei tüntettek vasárnap Szöul belvárosában az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás ellen. A tömeggyűlés zavargássá fajult.

A tüntetők, akik a szervezők szerint 50 ezren, a rendőrségszerint legfeljebb 20 ezren voltak, megpróbáltak áttörni az Egyesült Államok nagykövetségéhez vezető úton felállított barikádon, amit a rendőrök vízágyúk bevetésével akadályoztak meg. A tiltakozók némelyike botokkal és kövekkel támadt a rendőrökre, és megpróbálta felborítani a rendőrség útakadályként használt buszait. Az összetűzésben több mint 50 tüntető és 10 rendőr sebesült meg, mintegy száz tüntetőt állítottak elő. 
   
A két ország kereskedelmi képviselője júniusában írta alá a megállapodást, amelyet a dél-koreai kormány már szeptemberben be is nyújtott a parlamentnek a ratifikálás céljából. Ro Mu Hjon dél-koreai államfő vasárnap egy tv-interjúban hangsúlyozta: a szabadkereskedelmi megállapodás nélkül Dél-Koreát a világgazdaságról
való lemaradás fenyegeti. A dél-koreai farmerek azonban attól tartanak, hogy, bár a megállapodás kizárja az amerikai rizsexportot, más amerikai mezőgazdasági termékek beáramolnak az ázsiai országba, és ez megélhetésüket veszélyezteti.
 
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.