Kimi Räikkönen lett a világbajnok Interlagosban
Kimi Räikkönnen, a Ferrari finn pilótája nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenhetedik, utolsó futamát, a Brazil Nagydíjat, és ezzel megszerezte első vb-címét.
Kimi Räikkonen a győzelmi ünnepségen. A sírból hozta vissza © MTI |
A világbajnokság második helyét a vb-pontversenyben eddig éllovas brit újonc Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) szerezte meg, míg Alonso lett a harmadik.
A 28 éves Räikkönen, aki idei hatodik futamgyőzelmét aratta, sokáig az első rajtkockából induló Massa mögött száguldott, majd az 52. körben egy boxlátogatás után megelőzte csapattársát, és a leintésig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Hamilton csak a hetedik helyet tudta megszerezni.
A rajt után Räikkönen azonnal megelőzte csapattársát, majd Alonso is elsuhant Hamilton mellett, aki megcsúszott, kihajtott bukótérbe és csak a nyolcadik helyre tudott visszatérni. A harmadik körben Massa volt az élen, mögötte Räikkönen és Alonso, Hamilton pedig a hetedik helyen robogott. Öt körrel később Hamilton autója hirtelen lelassult, majd sikerült újra felpörgetnie a gépet, de lecsúszott a 18. helyre, és így már alig maradt esélye a végső sikerre.
A 15. körben változatlan volt a helyzet az élen, Hamiltonnak ugyan sikerült hat helyet előrelépnie, de több mint 50 mp-cel maradt el az éllovas Massa mögött. Az élbolyból a brazil ment ki először a boxutcába, majd egy körrel később Räikkönen követte. Nem sokkal később Alonso is gumit cserélt, utána pedig Hamilton következett. A brit a 14. helyre tért vissza. Huszonöt körrel a leintés előtt a hazai kedvenc Massa vezetett, mögötte Räikkönen, majd Alonso haladt. Hamilton körhátránnyal a nyolcadik volt.
Az ötvenedik körben érkezett el a verseny legizgalmasabb szakasza: az éllovas Massa kereket cserélt, Räikkönen pedig maradt a pályán és óriási iramban, szinte teljesen lekopott gumikkal száguldott még két kört és az első helyre tért vissza a boxból. Ez azt jelentette, hogy ha marad a sorrend a zárásig, akkor ő a világbajnok. Öt körrel a zárás előtt a finn biztosan vezetett, mögötte Massa és Alonso, Hamilton pedig körhátránnyal hetedik volt. A hajrában már nem változott a sorrend.
Pilóták pontversenye
1. | Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari) | 110 |
2. | Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) | 109 |
3. | Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Mercedes) | 109 |
4. | Felipe Massa (brazil, Ferrari) | 94 |
5. | Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) | 61 |
6. | Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) | 39 |
7. | Heikki Kovalainen (finn, Renault) | 30 |
8. | Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) | 21 |
9. | Nico Rosberg (német, Williams) | 20 |
10. | David Coulthard (brit, Red Bull) | 14 |
11. | Alexander Wurz (osztrák, Williams) | 13 |
12. | Mark Webber (ausztrál, Red Bull) | 10 |
13. | Jarno Trulli (olasz, Toyota) | 8 |
14. | Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) | 6 |
15. | Jenson Button (brit, Honda) | 6 |
16. | Ralf Schumacher (német, Toyota) | 5 |
17. | Szato Takuma (japán, Super Aguri) | 4 |
18. | Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso) | 3 |
19. | Adrian Sutil (német, Spyker) | 1 |
Konstruktőrök pontversenye
1. | Ferrari | 204 |
2. | BMW-Sauber | 101 |
3. | Renault | 51 |
4. | Williams | 33 |
5. | Red Bull | 24 |
6. | Toyota | 13 |
7. | Toro Rosso | 8 |
8. | Honda | 6 |
9. | Super Aguri | 4 |
10. | Spyker | 1 |
Megjegyzés: a McLaren-Mercedes összes 2007-ben szerzett pontját egy kémkedés miatt indított eljárásban törölték.