 A Glacier Express Oberalp közelében |
A zürichi reptéren szomorú idő fogad, nem lesz ebből nagy buli, gondolom. Sok időnk nincs bámészkodni, egyik vonatról a másikra szállunk. Bedobnék egy sört vagy valamit, elindulnék császkálni, ám vezetőnk figyelmeztet, tíz harmincnyolckor indul a vonatunk Brigbe. Elmosolyodtam, vonat, Brig, tíz harmincnyolc. Hat évet lehúztam a MÁV-nál, csak tudom, mikor és hogy indulnak ezek a vasparipák. A svájci pontosságról volt valami halvány fogalmam, tudtam, hogy fáintos és drága órákat építenek, meg hogy rengeteg vonat közlekedik a hegyekkel tűzdelt, kantonokra bontott országban. Urs, svájci emberünk, a jegyünk alapján azt is megmondta, hová álljunk. Félelmetes volt, ahogy a hólétől besározódott hangtalan szerelvény a zsúfolt peronon megállt előttünk, pont akkor, amikor a másodpercmutató elütötte a tíz harmincnyolcat. Ámuldozni nem volt idő, a helyem az orrom előtt, behuppanunk a kényelmes fotelekbe, aztán ahogy jött, már indult is a gép. Ezt a játékot aztán legalább egy tucatszor eljátszottuk, volt a kínálatban barlangi, hegyi, emeletes, panoráma és gleccser vasút. Ez utóbbi, a híres Glacier Express volt a második otthonunk. Négynapos utunk során az egyetlen biztos pont. A vonat 1604 méterről indul, lemegy egészen Vispig, ahol csak 650 métert mutat az egyik világjáró kolléga svájci órájának magasságmérője. Néhány óra múlva Európa legmagasabb állomásához érkezünk, Oberalppass 2033 méter magasan van, aztán megint lesüllyedünk, Chur 585 méterével az expressz útvonalának legmélyebb települése.
Minek sietni? Svájc megvár
 Síbár közel háromezer méteren St. Moritz fölött © www.swiss-image.ch |
Mintha egy természettudományi múzeumon, vagy egy világtól elzárt rezervátumon keresztül haladnánk, úgy vágja át Wallis kantont a panorámás Glacier. Bármerre nézünk az üvegkalitkából csak a gyönyörű, vadítóan hátborzongató éles sziklákat, meredek falakat, hóval borított alpesi legelőket látjuk; viaduktok, tavak övezte tájban futunk. Hangtalanul, komótosan, gyorsvizű patakok, kristálytiszta, befagyott tavak mentén. Hova siessünk? A Matterhorn megvár, akárcsak St. Moritz, a végállomás. Két fantasztikus világot köt össze ez a rendkívüli közlekedési eszköz. Bár ez sokak számára maga a cél. Rengeteg japán és ázsiai turista, vasútmániások sora utazik rajta. Megtehetik, mert például 95 svájci frankért kapható Swiss Pass-szal négy napig korlátlan ideig és számban használhatjuk a svájci vasutakat, a helyi tömegközlekedési eszközöket, sőt az immár száz éve járó postabuszokat is. A Rhätische Bahn által üzemeltetett Glacier Expresszen kisebb felár fejében ülésünkhöz kérhetjük az ebédet, az innivalót. Csak egy bizonyos zöld gombot kell nyomogatni. Kis, tíztagú magyar csapatunk hamar ráérzett a manna ízére, felváltva nyomkodtuk a Zermatt és Celerina közti közel hétórás úton. Így nem is csoda, hogy elfogyott a resti teljes pálinkakészlete: sorrendben 1 liter vilmoskörte, 1 liter grappa, 1 liter cseresznye. Sebaj, rutinos utazók lévén, nálunk is volt egy-két teli flaska.
El lehet képzelni milyen állapotban érkeztünk az 1775 méteres magasságban található St. Moritz elővárosába Celerinában, ahol az egy kissé frivol, ám minden igényt kielégítő Misani szálló zegzugos pincéjében folytatódott a muri.
Károly herceg is Glattfelderéktől rendeli az iráni kaviárt (Oldaltörés)
 Kaviár kóstoló a Glattfelder család
boltjában © hvg.hu |
A vonatok nem csak pontosan érkeznek, hanem pontosan is indulnak. St. Moritz-i sétánk így túl sietősre sikerült, igaz, a fényűző szállodákra és a méregdrága világmárkákra egyébként sem voltam kíváncsi. Az egész város a luxusról szól, ne felejtsük, Európa egyik, ha nem éppen a legdrágább téli üdülőjében vagyunk. Maradandó élményt a Glattfelder család kaviárboltjában szerzünk, ahol a kilónként egymillió forintos iráni aranykaviárt kóstolgatjuk, miközben a Kaszpi-tenger tokhal népességének szörnyű tragédiájáról elmélkedünk. A tökéletes ízhatást pezsgővel és arany Stolichnajával csapatjuk szét, úgy ahogy kell. De ez sem ébreszt fel. Álomszerű sí- és téli sport paradicsom St. Moritz, befagyott taván lovaspóló bajnokságot, fogathajtó versenyeket rendeznek. Megtehetik, itt télen mindig hó van. A háromezer méteres csúcsok lábainál sízőket és snowboardozókat keres a tekintetem. Aztán felvilágosítanak: a világ egyik legjobb síterepén alig síelnek. Pedig a szállodák tömve vannak. A gazdagok vásárolni járnak ide. De menjünk egy kicsit vissza az időben: egy nappal korábban még Zermattban voltunk, ahol sílécekből és snowboardokból nem volt hiány. Bármelyik kocsmába vagy szórakozóhelyre tértünk be (mondhattam volna postát vagy templomot is), előtte léctartó, bent piros orrú fiatalok és idősebbek öblítik le az egész napos sportolás fáradalmait.
Autómentes város a hó fogságában
 A Matterhornon mindig süt a nap © hvg.hu |
Svájc egyik szimbóluma, a Matterhorn Zermatt fölött csúcsosodik. Az 1616 méteren fekvő településen nem járnak autók, a turisták taxiként, a helyiek áruszállítóként elektromos hajtású különleges járműveket használnak. Minden szállodának van néhány Jumbolinója
(lásd kapcsolt cikkünket), ezekkel mindig hazatalál az ember, akkor is ha a lábai már nem viszik. A város hófehér, éjszaka is világos van, a Hold fénye fürdeti a Matterhorn félreálló varázslósipkáját. A napfelkelte csodálatos, a fenyők között felbukkanó sugarak aranyba öltöztetik a kis települést, ahol percekkel hét után megelevenednek a havas és jeges utcák. Sílécek, kötések kattogása hallatszik, a jégpályán sercegnek a korcsolyák, csattognak az ütők, mindenki mozgásban van. Mi sem maradunk ki a jóból. Irány a kölcsönző, az otthonról hozott téli cucc még a hógolyózáshoz sem elég. Vízhatlan sínadrág, meleg bakancs és hótalpak. Ez a felszerelés. Utunkat természetesen kötött pályán folytatjuk. A kihalt, szinte mesterségesen tökéletes erdők és kapaszkodók sűrűjében vezet felfelé az utunk a 3200 méteres Gornergrat felé. Itt van a hegyi panorámavasút végállomása. Több mint 25 négyezer méternél is magasabb hegycsúccsal nézünk farkasszemet. Kicsit lennebb ott a kis Matterhorn, a maga 3800 méterével Európa legmagasabb sífelvonó állomásával büszkélkedhet.
 © hvg.hu |
A Gornergrattól indulnak Zermattba a jobbnál jobb sí-, snowboard és szánkópályák. Egy órát töltünk el a világ havas tetején, pont elég arra, hogy mindenkit rendesen megmosdassunk. Akkor nem gondoltuk, hogy ez kishazánkban kimarad az idén. A biztonság kedvéért több kiló havat nyelünk, mindenünk vizes, de kiválóan érezzük magunkat. Svájc jó hely, még akkor is ha egy rumos tea 10 svájci frankba kerül a hegy tetején. Túl magasan vagyunk, ezért ezer métert visszamegyünk a fogaskerekűvel. Kétezer méter magasan az egyik köztes megállóban szállunk ki. Olyan hideg van, hogy a mágneskártya olvasója nem érti a plasztik jegyünket. Kézi segítséggel átjutunk a vasút kerítésén. Szűz, teljesen érintetlen táj fogad.
Taposd, Forest, taposd! (Oldaltörés)
 A Chez Vrony fogadó terasza Findeln közelében © hvg.hu |
Felkötjük a teljesen szokatlan hótaposókat, felkapaszkodunk a közel egyméteres hófal tetejére. Ez könnyű, simán sétálunk a jégpáncéllá fagyott havon. Mínusz 17 fok van. A harmadik lépésnél azonban expedíciónk első tagja derékig eltűnik a hóban, őt mindannyian követjük. Ekkor megtapasztaljuk, milyen volt Amundsennek és társainak a dermesztő hidegben menetelni. A combig érő hóban az élbolynak van a legnehezebb dolga. Egymást váltjuk, alig haladunk. A hatalmas csendet csak az egyre erősödő zihálás, a néha sípoló tüdő és a sokszor elfojthatatlan nevetés szakítja meg. Embert próbáló küzdelem innentől az élet. A háromórás erőltetett menet során többször úgy éreztem, innen nincs tovább, itt ebben a paradicsomi tájban fogok meghalni a fáradtságtól. Aztán az elöl csörtető Stephanie (helybéli túravezetőnk) küzdése láttán elszégyellem magam, megelőzöm és izzadok. Percek múlva szerencsére felváltanak. Egy-egy könnyebb szakaszon őzek és szarvasok csapásain megyünk. A tájékozódásban piros cölöpök segítenek, még jó, hogy kétméteresek, így a hegyük kilátszik a hókupacból. Távolról robbantások zaja hallatszik, a lavina szerencsére elkerül minket, minden érzékünkkel a taposásra összpontosítunk, közben szemünk a célt, a Chez Vrony menedékházat vizslatja.
A hívogató meleg, a négyszintes kuckó 2800 méter magasan van. Csak egy gyerek születése érhet fel azzal az örömmel, ami akkor tölt el, amikor a juhszagú, báránybőrbe és finom ételszagba öltöztetett színültig megtelt hütte-fogadóban forralt bort kortyolgatunk. Már az első pálinkák megütnek, hősként színezve meséljük el egymásnak az utunk részleteit. Cinkosság ég a szemünkben, megcsináltuk, túléltük. Stéphanie tubákot vesz elő. Mindenki kipróbálja. A kaja mennyei, a pálinka helyi főzésű. A fondue, a báránysült és a raclette után újabb két órát menetelünk. Ha belegebbedünk is túléljük. Ezt az élményt el kell mesélnünk, küldetésünk van. Findelnből egy másik, ezúttal a szikla gyomrán át vezető vasúttal, mondhatnánk hegyi metrónak is, jutunk vissza Zermattba.
A pontosság néha hátrány
 © hvg.hu |
Celerinából Zürichbe szintén vonattal megyünk. Kis szépséghibája az utazásnak, hogy St. Moritzban az állomáson épp ebédelt a csomagmegőrző kezelője, a vonat 12,07-kor elment nélkülünk. Telefonáltunk a következő állomásra, hogy várjanak, aztán beugrottunk néhány taxiba. Titkon reménykedtem, hogy lekéssük és maradunk még egy napot. De a taxis fejből tudta a menetrendet, így pontosan elértük a Churba tartó vonatot. Zürichben továbbra is rossz volt az idő. Pesten közben kitavaszodott. A télért idén utaznunk kell, és ha már utazunk, jól tesszük, ha Svájcba megyünk. Vonattal vagy repülővel. Autóval nem illik, ott már az nem divat.
Biró Csongor
Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
