Árokkal zárják körül Bagdadot
Árkot épít Bagdad körül az iraki hadsereg, így védekezve a terroristák ellen. A tervet az Egyesült Államok is jóváhagyta.
"Árkokat építünk Bagdad körül 60 mérföld (csaknem száz kilométer) hosszan, így ellenőrizni tudjuk a ki- és belépéseket, és átkutatni az embereket" - jelentette ki a lapnak Abdul-Karím Halaf iraki dandártábornok az amerikai újságnak pénteken adott interjújában. A lap szerint a tábornok elmondta, hogy 28 ellenőrző pontot állítanak fel a város határán a gépkocsik számára. A terv, amelyet az Egyesült Államok is jóváhagyott, heteken belül megvalósulhat. A The Washington Post egy amerikai katonai szóvivőre hivatkozva azt írta, hogy a az ellenőrző pontokat a Bagdadból kivezető főútvonalaknál állítják fel.
Szombaton egy öngyilkos merénylő egy amerikai-iraki közös járőr közelében hozta működésbe a gépkocsijába rejtett pokolgépet Bagdad Dúra negyedében, egy ember meghalt, huszonketten megsebesültek - közölte egy biztonsági illetékes, aki elmondta, a fővárosban összesen hárman haltak meg és huszonhatan sebesültek meg különböző támadásokban. A rendőrség szombaton közölte azt is: huszonnégy óra leforgása alatt 47 holttestet találtak Bagdad térségében, többségükön kínzás nyomai voltak láthatók.