Bruce Willis diplomáciai botrányt kavart kokainellenes kiszólásával
Az Egyesült Államoknak meg kellene fontolnia egy esetleges fegyveres beavatkozás lehetőségét Kolumbiában, hogy véget vessen a kokain-kereskedelemnek – vélekedett Bruce Willis amerikai színész.
A filmcsillag „16 blocs” című új filmjének sajtókampányában tett nyilatkozata nem keltett túl jó visszhangot, a kolumbiai kormány határozottan visszautasította azt – írta a le Figaro című francia lap. Andres Pastrana, Kolumbia washingtoni nagykövete azonnal nyílt levélben válaszolt a színésznek.
„A jövedelmező kokain-kereskedelmet leginkább a telhetetlen étvágyú kábítószer-fogyasztó országok generálják, élükön az Egyesült államokkal” – írta levelében Pastrana, aki 2000-ben azelőtt soha nem látott kábítószer-ellenes hadjáratot kezdeményezett. „Ez a háború kolumbiaiak tízezreinek életébe került” – tette hozzá a nagykövet, aki egyúttal meghívta a sztárt Kolumbiába, hogy a saját szemével győződjék meg az országban folyó kábítószer-ellenes küzdelemről. Alvaro Uribe kolumbiai elnök is megszólalt az ügyben, arrogánsnak és tudatlannak nevezve a színészt, aki véleménye szerint a kolumbiaiak méltóságát sértette meg.