Száz dollár vagy negyven? - vitatkoznak a piaci elemzők azon, merre indul el a nyersolaj jelenleg 65 dollár körüli hordónkénti ára, miután szeptember első hétfőjén véget ér a nagy nyári utazási szezon, s várhatóan csökken a benzinfogyasztás a világ keresletének negyedét adó Egyesült Államokban. Az év eleje óta ugyanis egyre fényesebben csillog a fekete arany: több mint 50 százalékkal drágult. Az pedig már szinte a múlt ködébe vész, hogy alig másfél évvel ezelőtt a mostani felét kellett csak adni egy hordó olajért, 1999-ben pedig évtizedes mélyponton, 10 dollár körüli áron is hozzá lehetett jutni.

HVG

A nyersolaj piaca a találgatások nélkül is elég ideges, és érzékenyen reagál minden, a kínálatot akár csak áttételesen befolyásoló hírre. Így ugorhatott meg például az ár, amikor a minap egy jordániai kikötőben rakétákkal rálőttek az ott horgonyzó amerikai hadihajókra. De az is gyors átmeneti emelkedéssel járt, hogy a világ termelésének mindössze 0,5 százalékát adó Ecuador - mely azonban Venezuela után az USA második legnagyobb térségbeli szállítója - egy helyi konfliktus miatt kivitele felének leállítására kényszerült.

Az áringadozás egyik oka, hogy mind többen úgy vélik: az 1974-es és az 1979-1981-es árrobbanással ellentétben ezúttal nem a kínálat önkéntes visszafogásáról van szó. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és az azon kívüli termelők vészesen közel kerültek kapacitásuk határához, így pedig a kitermeléstől a szállításon át a finomításig húzódó láncban jelentkező bármilyen probléma - akár egy hurrikán a Mexikói-öböl vidékén - zavart okozhat a piacon. A globális olajfogyasztás jelenleg már napi 84,5 millió hordónál tart (öt évvel ezelőtt ilyenkor 75,5 millió hordó volt), és semmi jel nem mutat arra, hogy a keresletet felpumpáló USA és Kína korlátozná importját. Az amerikaiak a dráguló tankolás helyett máson spórolnak (lásd Apadó benzinszomj az USA-ban című írásunkat), a kínaiak pedig Kanton tartományban és a környékén már sorban állnak a benzinért, amelynek árát az inflációtól tartó pekingi kormány nem engedi a világpiaci trendnek megfelelően emelkedni.

Az olaj árába nemcsak a kínálat pillanatnyi elégtelenségének veszélyét megfizettető kockázati prémiumot építették be a kereskedők, hanem azt a bizonytalanságot is, ami a még meglévő készletek mennyiségét és kitermelhetőségét övezi. A világ tartalékainak 22 százalékával rendelkező Szaúd-Arábia - egyben a legnagyobb exportőr - azt ígéri, hogy a jelenlegi beruházási programja felgyorsításával 2009-re 12,5 millióra növeli kapacitását napi 10,5 millió hordóról. Egyes elemzők azonban ezt kétkedve fogadják, és felhívják a figyelmet arra, hogy a világ legnagyobbjának számító szaúdi Ghawar-olajmező északi részén egyre több tengervizet nyomnak a mélybe, hogy így préseljék a felszínre az olajat. Ez a kimerülés kezdetére utal, márpedig Ghawar az utóbbi fél évszázad alatt 55 milliárd hordó olajat produkált, és két, szintén több mint négy évtizede felfedezett mezővel együtt a becslések szerint a szaúdi termelés kétharmadát adja.

A szaúdihoz hasonló hozamú és olcsón kitermelhető, jó minőségű olajat rejtő lelőhelyre azonban már hosszú ideje sehol nem bukkantak. Márpedig az új mezők feltárásával - vagy a jelenlegiek hozamának növelésével - nemcsak a világkeresletnek az egy évvel ezelőttihez képest napi 2-3 millió hordós növekményét kellene kielégíteni, hanem azt a számítások szerint 4-5 milliót is, amit a lassan kimerülő lelőhelyek pótlása jelent.

A mostani, nominális rekordokat döntögető olajár reálértékben elmarad ugyan az 1979-es, az inflációt is beleszámítva hordónként 80 mai dollárnak megfelelő csúcsponttól, ám a borúlátók szerint a 70 dolláros szint már nincs messze. A határidős olajpiac egyik meghatározó szereplőjének számító Goldman Sachs amerikai brókerház éppen a múlt héten emelte meg az amerikai piacon igazodási pontot jelentő West Texas Intermediate minőségű könnyűolaj prognosztizált árát, ami szakértői szerint a következő öt évben tartósan 60 dollár felett marad.

A derűlátók szerint viszont ezúttal is működhet kiegyenlítő mechanizmus, amely korábban már visszabillentette az olaj árát. Úgy vélik, a drágulást a konjunktúra lehűlése - konkrétan az amerikai és a kínai gazdaság lassulása - követheti, ami csökkentheti a keresleti nyomást és ezzel az árakat. A szárnyaló olajár emellett a kitermelő országoknak sem érdeke, az ugyanis nemcsak takarékosságra ösztönzi vásárlóikat, de arra is, hogy egy újabb pillantást vessenek a 40 dolláros hordónkénti ár mellett még gazdaságtalan, ám 70 dollárnál már elgondolkodtató alternatív energiaforrásokra (lásd Alternatív autózás című írásunkat). Mások, főleg a környezetvédők viszont a drága olajra irányuló figyelmet kihasználva éppen azt szeretnék elérni, hogy felerősödjenek a megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések.

Miközben a kitermelő országok kasszájába ömlik a pénz - és az olajtársaságok profitja csúcsmagasságba emelkedett -, a világgazdaságba kezd begyűrűzni a nyersanyag drágulásának hatása. Egyelőre visszafogottan - mivel az utóbbi negyedszázadban jelentősen csökkent a fejlett ipari országok fajlagos olajfelhasználása -, ám az amerikai és a francia kereskedelmi hiányt már egyaránt erősen megdobta a fekete arany importjának költsége. Enyhíti a hatást az is, hogy a drága olajat egy olyan világgazdaság használja, amelynek konjunktúrája erős, így vannak hatékonysági tartalékai, amelyek elnyelhetik az áremelkedés egy részét. Az inflációs hatást pedig az mérsékli, hogy az egyelőre kimeríthetetlennek látszó olcsó munkaerő-tartalékkal bíró Kína szinte az egész világot elárasztja a fogyasztói árakat kordában tartó termékeivel.

Az IMF viszont már óvatosabb. A szeptemberi közgyűlésén nyilvánosságra kerülő prognózis kiszivárgott részében megállapítja, hogy az olajárakból a világgazdaságra leselkedő veszélyek nagyobbak lettek az előző jelentés áprilisi összeállítása óta. A nemzetközi pénzintézet így a tavalyi 40 dollár után az idei évre már 51, jövőre pedig 53 dolláros hordónkénti átlagárral számolva készítette el előrejelzését (az idei átlagár eddig 53 dollár körül jár). Az óvatosság azonban a prognózis alapszámait megszerző Handelsblatt német gazdasági napilap szerint csak eddig tart, az IMF ugyanis tavaszi számain semmit nem változtatva állítólag az idén változatlanul 4,3, jövőre pedig 4,4 százalékos világgazdasági növekedést jósol. Ez korántsem a 2003 végén és 2004 elején mért 6 százalékos ütem, de nem is az a megtorpanás, amit a pesszimisták még egy éve is a 60 dolláros hordónkénti olajár elérésének esetére valószínűsítettek.

NAGY GÁBOR