Sokan nem hittek a fülüknek, amikor 2004. február 2-án Ariel Saron izraeli kormányfő eltökélt, de higgadt hangon bejelentette: a Gázai övezet nem tartható tovább, és az ott épült zsidó telepeket ki kell üríteni. Saron, a telepesítés egyik atyja valóban evakuálni akarja a kolóniákat? - merült fel akkor a kérdés, amely azonban most hétfőtől már bizonyossággá vált. A terveknek megfelelően ugyanis megkezdődött az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt Gázai övezet kiürítése és vele együtt négy észak-ciszjordániai kolónia felszámolása. A politikus, akinek katonai, majd politikai karrierje szorosan összefonódik Izrael 57 éves történetével, belátta, hogy a Gázai övezetet és Ciszjordániát is magában foglaló Nagy Izrael álma megvalósíthatatlan.

Fotógaléria © AP

A telepesekkel való szakításának drámája Saron hétfő esti ötperces televíziós beszédében is megmutatkozott: Mose Kacav államfővel ellentétben nem kért bocsánatot tőlük, csak annyit mondott, megérti fájdalmukat, viszont kitért a palesztinok elviselhetetlen életkörülményeire is. A kiürítés - és ezt már másfél évvel ezelőtt is különösebb kockázatvállalás nélkül megjósolhatta - katonailag és politikailag egyaránt bonyolult lesz. Mintegy 50 ezer katona és rendőr vesz részt az összesen 21 gázai kolónia 8500 telepesének elköltöztetésében, illetve az akció biztosításában az esetleges palesztin támadásokkal szemben. Katonai források szerint elképzelhető, hogy a kiürítést a tervezett szeptember 4-ei határidő előtt, tíz nap alatt befejezik, a hadsereg pedig októberben végleg elhagyja az övezetet.

A gázai telepesek többsége - ha letaglózva is - önként távozik, de vannak, akik erőszakos ellenállást helyeztek kilátásba (lásd Erőltetett menet című írásunkat). A katonák hétfőn átadták a kiürítésre vonatkozó parancsot, és akik 48 órán belül nem távoznak maguktól, azokat lapzártánk után, szerdától már erőszakkal evakuálják. Kedden a legnagyobb gázai telepen a tüntetők máris összecsaptak a bevonuló katonákkal. Több ezer ultranacionalista szivárgott be a kolóniákra, akik minden bizonnyal csak tovább tüzelik a telepeseket. Biztonsági források szerint félő, hogy néhány gázai telepes tömeges öngyilkosságot fog elkövetni, mint azok a zsidó lázadók, akiket 73-ban a római légiók vettek ostrom alá Masszada erődjében.

A Gáza-tervvel Saron kétségtelenül a feje tetejére állította az izraeli politikát, és az 1993-as oslói megállapodás óta egyetlen izraeli vezető sem fogott ilyen kockázatos vállalkozásba. Szinte a végletekig megosztotta az izraeli társadalmat, főként a világiak és a telepesítésben messianisztikus küldetést látó vallásosok között. A kivonulást hevesen ellenzi a jobboldal, így a Saron vezette Likud párttömörülés egy része. Sokak szerint szinte biztos, hogy még viszonylag sima kivonulás esetén is előrehozott választások lesznek az idén. Bár az izraeli lakosság többsége támogatja Gáza feladását, felmérések szerint a Likud most nem Saronnal, hanem a gázai kiürítés elleni tiltakozásul a pénzügyminiszteri székből napokkal a kivonulás kezdete előtt felállt Benjamin Netanjahuval indulna a választási harcba.

Mi motiválhatta hát a 77 éves Saront, aki Bulldózer becenevét éppen a telepek építésének egykori szószólójaként kapta? Döntésében nyilván szerepet játszott az oslói békefolyamat kudarca, a 2000-ben kitört második palesztin intifáda, melynek során több mint 160 öngyilkos merényletet követtek el izraeliek ellen. Saron utalt arra is, hogy Izrael a palesztinokkal kötendő bármilyen békemegállapodás keretében sem tarthatná meg az övezetet, amelynek védelme igen komoly katonai és gazdasági terhet jelentett a zsidó állam számára. A kormányfő attól is félhetett, hogy a végeláthatatlan erőszak láttán esetleg nemzetközi megoldást kényszerítenek Izraelre. Saron a Gázai övezet feladásával George W. Bush amerikai elnöknek is jó szolgálatot tesz, márpedig a két ország stratégiai szövetsége az izraeli kormányfő számára talán még fontosabb, mint bármelyik Likud párti elődjének.

Ám Saron alighanem ugyanolyan keményvonalas maradt, mint volt, csak éppen nem vallási, hanem biztonsági értelemben. Ezért a Gázai övezet egyoldalú - palesztin ellenszolgáltatás nélküli - feladását minden bizonnyal leginkább Izrael demokratikus és zsidó karakterének megmentése motiválhatta. A cionizmus geográfiai fogalomként született, de demográfiai feltételek mellett létezhet csak - magyarázta Simon Peresz, akinek baloldali Munkapártja is tagja Saron koalíciójának. Statisztikusok már évek óta mondják, hogy a magasabb palesztin népszaporulat következtében az évtized végére több arab él majd Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában, mint zsidó.

Épp a kivonulás kezdete előtti héten látott napvilágot a Háárec izraeli újságban, hogy Izrael megalakítása óta először csökkent 50 százalék alá e területek zsidó népességének aránya. Izraeli és palesztin statisztikai adatok szerint ugyanis jelenleg 5,26 millió izraeli zsidóval szemben 5,85 millió nem zsidó él izraeli ellenőrzés alatt. Izraelben 1,35 millió izraeli állampolgárságú arab él, a megszállt területeken 3,8 millió palesztin, ebből 1,4 millió a Gázai övezetben. Izraelben továbbá 185 ezer vendégmunkást és 290 ezer nem zsidót tartanak számon, akik a visszatérés törvényét kihasználva vándoroltak ugyan be, de hivatalosan "egyéb"-nek nevezik őket. Végül 230 ezer a kelet-jeruzsálemi palesztinok száma, akik nem rendelkeznek izraeli állampolgársággal, de nem tartoznak a Palesztin Hatóság alá sem. A Gázai övezet feladása után azonban az Izrael ellenőrzése alatt maradó területeken a zsidók aránya máris 56,8 százalékra ugrik, és ezáltal a zsidó többség a következő húsz évre biztosítva van.

Kérdés persze, hogy biztonságosabb lesz-e Izrael a Gázai övezet nélkül. Netanjahu például azzal riogatott, hogy ha Izrael valóban átadja Egyiptomnak a gázai-egyiptomi határ védelmét, akkor az övezet az al-Káida terrorbázisává válik, ha engedélyezi a gázai kikötő megépítését, akkor oda terrorhajók futnak majd be, a gázai reptér újra üzembe helyezése pedig a tel-avivi toronyházak elleni merényleteket valószínűsíti. Saron - vélik egyes elemzők - valóban történelmet csinált, de korántsem biztos, hogy békét is.

Nyilván sok múlik azon is, mi lesz a folytatása a Gázai övezet leválasztásának. A kormányfő ugyanis többször kifejtette, a ciszjordániai nagyobb telepfürtöket Izrael soha nem adja fel - igaz, nem olyan rég ugyanezt mondta a gázai kolóniákról is. Júdea és Szamária vallásilag még inkább kötődik a zsidósághoz, mint a Gázai övezet, a múlt pénteken azonban Saron már felvetette további települések megszüntetésének a lehetőségét, nyilván az elszigetelt ciszjordániai kolóniákra gondolva. Hétfői beszédében a kormányfő mindenesetre azt is hangoztatta, hogy a világ a palesztin válaszra vár - ezzel nyilván azon korábbi kijelentéseire utalt, hogy a béketárgyalások folytatására csak akkor kerülhet sor, ha demilitarizálják a szélsőséges palesztin szervezeteket.

Gáza átadásával kétségkívül a palesztin térfélre kerül a labda: a palesztin népnek bizonyítania kell, hogy tud élni a szabadsággal, a Palesztin Hatóságnak és Mahmúd Abbász elnöknek pedig azt, hogy képes békésen irányítani a Gázai övezetet. "Meg kell győznünk a világot, hogy megérdemeljük a független államot, és az stabilizálni fogja a térséget" - nyilatkozta Abbász biztonsági tanácsadója, Dzsibril Radzsub. A palesztinok egyébként együttműködnek Izraellel, a zsidó telepesek és a katonák elleni palesztin támadások megakadályozása érdekében például - Izraellel egyetértésben - újonnan kiképzett biztonsági erőket telepítettek a frontvonalakra. A legtöbb palesztin szerint a kivonás alapvetően békésen zajlik majd, miután a február óta érvényben lévő tűzszünetet a szélsőségesek jórészt betartották. Ráadásul a jeruzsálemi főmufti, Ikrima Szabri vallási rendeletben, fatvában szólított fel a kivonulás elleni erőszakos cselekedetek ellen.

Nehéz lesz azonban a kivonulás után kordában tartani a szélsőségeseket, ha például folytatódik a ciszjordániai kolóniák bővítése, vagy ha a Gázai övezet hermetikus lezárása nem enyhül annyira, hogy a területen életképes gazdaság bontakozhasson ki. Abbásznak óriási kihívást jelent majd a különféle biztonsági szervezetek ellenőrzése, ráadásul saját pártja, a Fatah is megosztott, fegyveres milíciái de facto felosztották az övezetet. A gázaiak bizalmának megnyerése érdekében fel kell számolnia a törvénytelenséget, a korrupciót.

Csakhogy a Palesztin Hatóság legerősebb ellenfele, a Hamász szombaton sajtótájékoztatón jelentette be, folytatja a fegyveres harcot a gázai kivonulás után is, és fegyvereiket nem fogják beszolgáltatni. A mozgalom - amely a Gázai övezetben saját szociális hálózata és fegyveres szárnya révén állam az államban - egyúttal a legkomolyabb hatalmi kihívást is jelenti Abbász számára. Az igazság pillanata január 21-én jöhet el, amikorra a palesztin elnök kitűzte a júliusban elhalasztott parlamenti választásokat.

Bár a felmérések szerint a Fatah lehet a legnagyobb párt, a Hamász azonban megszerezheti a parlamenti helyek harmadát, ami már elég ahhoz, hogy beleszólást követeljen a palesztin ügyekbe, netán bekerüljön a kormányba. Ám mindez komoly dilemma elé állíthatja Izraelt: tárgyaljon-e egy olyan kormánnyal, amelynek tagja az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terroristának bélyegzett, de nyilvánvalóan kikerülhetetlen palesztin politikai erővé előlépett Hamász.

KERESZTES IMRE