Ártatlan áldozat - buszmegálló Sarcelles-ben © hvg.hu

„Minden este eljárnak a gyermekeim uszodába, de hétfő este annyira zűrös volt a helyzet az utcán, hogy nem engedtem el őket sportolni” – panaszkodott a hvg.hu-nak egy optikai szaküzletben dolgozó hölgy a fővárostól északra fekvő, szinte csak lakótelepekből álló Sarcelles nevű településen, ahol már-már esti programmá vált, hogy randalírozó fiatalok törnek-zúznak az utcákon.

A Párizs északi részén lévő Gare du Nord vasútállomástól a RER-nek nevezett elővárosi gyorsvasúttal kb. 20 perc alatt jutottunk el a Sarcelles-i állomásra. A fényképezőgépet elrejtettük a hátizsákunkba, próbáltunk nem feltűnően viselkedni, de még így is mindenki gyanúsan méregetett a főleg feketék lakta településen, ha nem is tudták, nyilván sejtették, mit keresünk egy olyan városrészben, amely a zavargások kitörése előtt a kutyát sem érdekelt.

„Mindig is rázós környék volt”

A falakat is megperzselték a kiégett autók © hvg.hu

Sarcelles-be megérkezvén, kora délután, nagyjából olyan látvány tárult elénk, amelyre a sajtóbeszámolók alapján számítottunk: szétvert buszmegállók, felgyújtott kukák, megrongált autók, bár tegyük hozzá, teljesen kiégett gépkocsikat nem láttunk, állítólag a nagyját már elszállították. A vasúti megállótól nem messze egy Renault-szalon sínylette meg a randalírozók brutalitását, az autószalon bezúzott kirakatát pozdorja lemezekkel borították be, és több más üzlethez hasonlóan egy jó darabig biztos nem nyitják ki.

Néhány házzal odébb tértünk be a cikkünk elején említett optikai üzletbe, ahol a fehér bőrű eladó hölgy udvariasan felelt a kérdéseinkre, és egyáltalán nem zavarta, hogy nem a szemüvegekre vagyunk kíváncsiak. Elmondta, néhány napja felfeszítették a kirakatot védő rácsokat, újat kellett csináltatnia. „Bementem a rendőrörsre bejelentést tenni. Csupa tizenéves gyereket láttam ott, akiket a zsaruk bevittek, gyújtogatók lehettek” – meséli, hozzátéve: azt még nem tudja, fizeti-e a biztosító az üzletet ért kárt vagy sem.

„Korábban este fél nyolckor zártam. A zavargások miatt most hétkor. A lakásból hallom a felfordulást, de eszem ágában sincs kitenni a lábam az utcára. Csak másnap a tévéből értesülök arról, mi történt előző nap. Ez amúgy is mindig rázós környék volt. Gyakran előfordul, hogy kirabolják az embert, akár egy mobiltelefonért is” – ad némi magyarázatot arra, miért szokhattak hozzá a helyiek az erőszakhoz.

Este tíztől durvulnak

Elővárosi iskolakép - Sarcelles © hvg.hu

Kicsit odébb egy általános iskolát látunk. A bejáratnál egy jól megtermett, szintén fekete biztonsági őr áll. Ő is készséges. „Már a zavargások előtt is itt dolgoztam. Megesik, hogy vigyázni kell a gyerekek biztonságára, itt mindennapos az erőszak, függetlenül a mostani akcióktól” – mondja.

Noha naivan azt gondoltuk, hogy az olyan, szemmel láthatóan „kényes” területen, mint Sarcelles, rendőrök tucatjaiba botlunk, ott tartózkodásunk ideje alatt, amikor is mintegy két órán keresztül a környék lakótelepeit jártuk végig, csellengő fiatalokba igen, rendfenntartókba egyszer sem botlottunk, mindössze egy alkalommal láttunk egy rendőrségi autót elhajtani a főúton.

„Szoktak itt rendőrök lenni, körözgetnek az autóikkal, néha furgonokkal jönnek” – felelte egy bútorüzlet eladója a rendőri jelenlétet firtató kérdésünkre, bár – mint mondta – ő különösebben nem izgul. „Tudja, vannak a boltnak biztonsági emberei, ha bármi gond van, pillanatok alatt lehúzzák a rácsokat és nem lesz gond” – mutat a hatalmas üvegkirakatra. „És nappal nincs balhé?” – faggatjuk tovább. „Mindig este kezdődik, sötétedéskor. A helyzet este 10 és hajnal 2 óra között a legdurvább” – mondja.

A lakótelepek nem hemzsegnek látnivalóktól. Néha egy-egy játszótér, kisebb parkok, érdekes módon ezek viszonylag rendezettnek tűnnek. Több helyen lépcsőn ülő fiatalokat látunk, akik szúrós tekintettel néznek felénk, láthatóan nem tetszik nekik, ha előkerül a fényképezőgép például egy tönkretett buszmegálló megörökítéséhez, ezért csak óvatosan fotózunk.

Párizsi kisebbségek

A kisebbségek egyszerre jelentenek kihívást a város vezetésének, illetve teszik varázsos világvárossá Párizst. Közigazgatásilag a város lakossága mindössze 2,1 milliós, a zavargások tűzfészkének számító elővárosokat is beleértve azonban megközelíti a 11 milliót. A mai Párizsban élők harmada született csak a városban, háromnegyedük pedig Franciaországban. A bevándorlás a római kor óta hizlalja a lakosságot. A középkorban elsősorban az ország északi részéből érkeztek betelepülők. A 19. században az ipari fejlődés nyomán megnőtt a munkaerőigény, és nagy számban jöttek Kelet-Európából lengyelek, oroszok. A századforduló körül a főváros kulturális légköre is idevonzotta a migránsokat, majd a totalitárius hatalmak színre lépésével, zsidók és orosz disszidensek érkeztek, később német, olasz és spanyol diaszpóra is gyökeret vert itt. Párizs dinamikusan gyarapodó gazdasága az ötvenes években nagy számú szegény spanyol és portugál munkást szippantott fel. Az ’56-os forradalom utáni megtorlástól tartva sok magyar talált itt új hazát. A következő nagy lökést az észak-afrikai francia gyarmatok – elsősorban Algéria - függetlenedése (1962) hozta, amely nyomán több millió francia tért vissza az anyaországba. A hatvanas-hetvenes években a városban nagy kereslete volt az olcsó munkaerőnek. Elsősorban algériaiak, marokkóiak, később fekete afrikaiak telepedtek le. Azóta a gazdasági növekedés lassulásával a legális bevándorlás intenzitása is jelentősen csökkent. Folk György/Párizs

Mivel az elmúlt napokban a Sarcellestől délre fekvő Saint-Denis is a gyújtogatások színhelye volt, így a lakótelepi gettókból oda vezetett utunk. A középkori katedrálisai miatt valaha még az ország legfontosabb városa a múlt századra elhanyagolt ipari településsé vált. A 20-as évektől máig kommunista vezetés alatt álló település egy részén ipari üzemek és munkáslakótelepek épültek, de nagy részét legfeljebb szeméttelepnek lehetett használni. Az ötvenes években az ipar jelentősége csökkent, ezért a munkanélküliség megugrott.

A hetvenes-nyolcvanas években azonban egy nagyszabású rehabilitációs program révén némi változás állt be: a párizsi metróvonalat meghosszabbították idáig és kiépítették az RER-t, majd a villamos vonalat. A fejlesztések új vállalatokat és ingatlan-vállalkozókat vonzottak a városba. A régi házak egy részét felújították, és olyan sétálóutcákat alakítottak ki, amelyek a párizsiakkal vetekszenek. Itt telepedett meg a több tízezer diák campusaként szolgáló legújabb, VIII-as számú párizsi egyetem, és ebben az elővárosban épült fel az 1998-as labdarúgó-világbajnokságnak is otthont adó Stade de France.

Éppen ezért sok párizsi szemében a kilencvenhatezer lakosú Saint-Denis a pozitív példa arra, miként lehet egy lepukkant munkásvárosba életet lehelni. És emiatt váltott ki döbbenetet, amikor a pozitív példáról a minap kiderült, nem sokban különb a többi elővárosnál, hiszen itt is gyújtogatnak, randalíroznak.

Ráadásul itt nem a gettóban külön „falvaknak” számító sivár lakótelepeken, hanem a belvárosban: az elmúlt napokban a Saint-Denis-i bazilika mögött gyújtottak fel autókat. A boltok ablakain és a KRESZ-táblákon a napok óta tartó erőszak elleni tüntetésre invitál egy helyi civil szervezet. A demonstráció időpontja (november 10.) jelzi: nem remélik, hogy a hétfő este hozott kormányzati intézkedések hatására maholnap véget érnek a zavargások.

Gazdag város, szegény lakókkal

Közel a bazilikához bukkantunk rá a helyi hetilap, a Le Journal de Saint-Denis szerkesztőségére. Ahhoz képest, hogy az utcáról estünk be teljesen ismeretlenül, a szerkesztők készségesen irányítottak az utcai erőszakról tudósító kolléganőjükhöz, a negyvenes évei elején járó Juliette Seydihez. A 20 éve alapított, kizárólag helyi ügyekkel foglalkozó lap jelentős befolyással bír Saint-Denisben, a lakosok ugyanis ingyen kapják. Seydi szerint orgánumuk független, még a politikától is, bár ezt némi fenntartással is kezelhetjük, hiszen az újság költségvetésének hatvan százalékát a (kommunista) városvezetés biztosítja.

„A szociális igazságosságot és az antirasszizmust, mint értéket, képviseljük” – helyez képbe. „Városunk gazdagnak számít a többi elővároshoz képest, rengeteg vállalat van itt, amelyek jelentős iparűzési adót fizetnek, ennek ellenére a lakosok nagyon szegények, mivel ezek vállalatok saját bérmunkásaikat alkalmazzák, nem a helyieket” – magyarázza. Mint mondja, a városban az éhenhalás szélén álló helyi civil szervezetek finanszíroznak kevés pénzből olyan programokat, amelyeket állami intézményeknek kellene pénzelniük jóval nagyobb forrásokból.

Aki válaszol: Juliette Seydi © hvg.hu

Az újságírónő szerint alaptalanok azok - a helyi viszonyokat nagy távolságból szemlélő politikusok és elemzők által is oly gyakran hangoztatott - vádak, miszerint az itt élők nem is akarnak dolgozni.

„Bármilyen fájdalmasan is hangzik és bármennyire is el akarjuk hallgatni, be kell látnunk, hogy Franciaországban rettentően erős a rasszizmus. Bizonyíték erre, hogy rengeteg tanult, érettségizett vagy több diplomás feketét ismerek, akik itt végeztek, de nem kapnak munkát, mert innen valók” – állítja, hangsúlyozva: a helyzetet súlyosbítja, hogy ha fekete Afrika frankofón területein fegyveres konfliktus van, a Franciaországba menekülők többsége Saint-Denisbe jön, mert ez az egyik leginkább befogadó település.

Kérdésünkre, hogy ez okoz-e feszültséget a jövevények és a már itt élők között, nemmel felel, mondván: a városban több száz civil egyesület van, amelyek a helyi ügyeket kezelik, ez is az oka annak, hogy egymással szemben toleránsak az emberek.

Falfüstmény © hvg.hu

Legalábbis a szegények egymás között, tehetnénk hozzá, hiszen azt Juliette Seydi is elismeri: a randalírozók főleg a jobb módúak, saját ingatlannal rendelkező lakosoknak okoztak károkat, a legtöbb esetben az ő autóikat, üzleteiket gyújtották fel. Mint mondja, a balhékban olyan iskolázatlan tinédzserek vesznek részt, akiknek egész nap semmi dolguk nincs, tanulni nem tanulnak, dolgozni nem dolgoznak, pénzük, ha van, kábítószerkereskedésből vagy más bűncselekményekből származik, az erőszakhoz pedig hozzászoktak, mivel gyakoriak a területfelosztásból fakadó gengek közötti összetűzések.

Növeli a feszültséget az is, hogy a helyi lakosok és a rendőrök között sosem volt túl rózsás a viszony. „Állandóan megállítják, igazoltatják a fiatalokat a zsaruk. De ez lenne a legkisebb probléma. Sokkal nagyobb bajt okoznak a rendőri túlkapások. Egyik nap egy fiatal srácot igazoltattak a rendőrök a városközpontban. Nem volt nála a papírja, ezért felment a lakásba megkeresni. Közben lejött az apja, és a rendőrök megütötték, eltörték a szemüvegét. Olyan eset is előfordult, hogy egy idősebb asszonyt zavart, hogy a játszótéren hangoskodva focizott apa a fiával. Kihívta a rendőröket, akiktől az apa számon kérte, hogy mit akarnak tőlük, mire a rendőrök úgy lábon vágták, hogy sántítva ment el” – meséli Seydi.

Szerinte nem lennének ilyen konfliktusok, ha Saint-Denis-ben nem tapasztalatlan, a helyi lakosok kultúráját cseppet sem ismerő rendőröket alkalmaznának.  Arra a kérdésre, hogy a kormánnyal nem igazán szimpatizáló Saint-Denis-i városvezetés él-e a kijárási tilalom lehetőségével, határozott nemmel felel. „Elképzelhetetlennek tartom, egy ilyen intézkedés itt hatalmas ellenállásba ütközne a polgárok részéről, ebben egészen biztos vagyok” – szögezi le.

A zavargások mögött – legalábbis Saint-Denis-ben – nincs értelme vallási okokat keresni – állítja a Le Journal de Saint-Denis újságírónője. „A minap az egyik hotel előtt állt egy üres autó, ami orosz turistáké volt. Néhány tizenéves fiatal ellopta és azzal hajtott neki egy szupermarket kirakatának, hogy kirámolhassák a boltot. Ez végül nem sikerült, mert a riasztó bömbölni kezdett, mindenesetre az orosz turisták utána azt hangoztatták, hogy ez ellenük irányult támadás volt muszlimok részéről, és mindezt kapcsolatba hozták a csecsen-üggyel. Kicsit paranoid dolog, hiszen a fiatalok egyszerűen csak így akartak lopni” – meséli.
 
Ugyanakkor határozottan állítja, hogy a zavargást elindító Clichy-sous-Boisban szerepet játszik az iszlám fundamentalizmus is, nemhiába kérte fel az ottani polgármester közvetítő szerepre a mérsékelt muszlimokat, és nem véletlenül bocsátott ki a zavargásokat elítélő fatvát a Franciaországi Iszlám Szervezetek Szövetsége.

Mint megtudtuk, Saint-Denisben két befolyásos mecset működik: ezek közül az egyik a belvárosban, a másik egy, a centrumtól messzebb található garázsban várja híveit. Utóbbit egy elég radikális, a nyugati hatalmakat támadó imám vezeti, de több helyi forrástól is úgy halottuk, neki és a hozzá járóknak nincs köze a Saint-Denisben történő zavargásokhoz.

Már késő délutánra járt, amikor visszaindultunk Párizsba. Ahogy Sarcellesben, ott tartózkodásunk alatt Saint-Denisben sem láttunk rendőröket az utcán, a főváros határába érve azonban, a Gare du Nord állomáson már több tucatnyi egyenruhás rendfenntartóval találkoztunk, akik minden bizonnyal izgalmas estének néznek elébe.

Dezső András / Párizs