2005. augusztus. 24. 10:10 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 24. 16:34 Világ

Szeptember közepéig mindent felszámolnak Gázában

Két ciszjordániai telep lakosainak kényszerkitelepítésével Izrael befejezte kedden az Ariel Saron kormányfő szétválasztási tervében kijelölt 25 zsidó telep kiürítését a megszállt palesztin területeken.

A biztonsági erők összesen 15 ezer személyt távolítottak el a Gázai övezeti és ciszjordániai telepekről. Ezzel a Saron-terv végrehajtásának első része egy hétnél is kevesebb idő alatt befejeződött - jelentette be kedden az izraeli hadsereg főparancsnoksága.

Menniük kellett
© AP
A huszonegy gázai és a négy ciszjordániai zsidó telep kiürítése után Izrael még kedd este hozzálátott a kivonulási terv második szakaszához, azaz az elhagyott házak, vallási és egyéb épületek teljes lerombolásához.

A lerombolt házak törmelékének eltakarítása, a katonai létesítmények felszámolása és végül az izraeli katonai egységek kivonása Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter szerint a teljes evakuálás szeptember közepéig eltart.

Mofaz egyúttal megerősítette, hogy Izrael és Egyiptom megállapodott arról, hogy egy 750 fős egyiptomi katonai egység átveszi az izraeli erőktől a határőri feladatokat Egyiptom és a Gázai övezet között. A megállapodást Izrael azért szorgalmazta, mert attól tart, hogy ezen a határszakaszon megerősödne az izraeli csapatok távozása után a fegyver- és robbanóanyag-csempészet a Gázai övezetbe. Ugyanígy nyilatkozott Dan Haluc, az izraeli hadsereg főparancsnoka is még kedden a ciszjordániai Homesben. Az ultranacionalista tüntetők által megszállt kolóniát kedden sikerült kiürítenie az izraeli fegyveres erőknek.

Könyvajánló (x)
Els van Diggele könyve megpróbál rávilágítani a palesztinok és zsidók közti ellentétek mögötti belpolitikai problémák gyökerére, egyúttal az egész kérdést történelmi kontextusba helyezni. Részletesebben.
A Háárec című tekintélyes izraeli lapban szerdán közzétett közvélemény-kutatás ugyanakkor azt mutatta, hogy a Gázai övezetből való kivonulást ellenző és ezért a kormányból kilépett Benjámin Netanjahu volt pénzügyminiszter 47 százalékot kapna Ariel Saron miniszterelnök 30 százalékával szemben, ha most tartanák a kormányzó Likud pártban a kormányfő-jelölt választását.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.