2005. augusztus. 13. 09:33 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 13. 09:39 Világ

Merényletben meghalt a Srí Lanka-i külügyminiszter

Ismeretlen merénylő pénteken rálőtt Lakshman Kadirgamar Srí Lanka-i külügyminiszterre a szigetország fővárosában, Colombóban. A 73 éves politikus a kórházban belehalt sérüléseibe.

A miniszter, akit szigorúan őrzött rezidenciája közelében támadott meg az ismeretlen merénylő, a fején sérült meg. Kórházba szállították, ahol négy sebész küzdött az életéért több mint egy órán át, mindhiába. Mint hivatalos forrásból közölték, a Srí Lanka-i kormány egyik leginkább védett tagja, a közel száz testőr által őrzött Kadirgamar hazafelé tartott, amikor az orvlövész leterítette.

A többségében szingalézek lakta Srí Lanka tamil keresztény külügyminisztere – Csandrika Bandanaraike Kumaratunga bizalmasa – ellen olyan időszakban követtek el merényletet, amikor ismét kiéleződőben van a feszültség a colombói kormány és a tamil lázadók között. Utóbbiak azzal fenyegetőznek, hogy újraindítják a két évtizeden át tartó polgárháborút, amiért az ország keleti részén az utóbbi időben kiújult az erőszak. A harcok kirobbantásával a kormány és a lázadók egymást vádolják.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.