2004. december. 30. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 30. 13:50 Világ

Gianfranco Fini hatszáz olasz áldozatot valószínűsít

Az olasz külügyminiszter szerint legalább hatszáz honfitársa vesztette életét az ázsiai földrengésekben, ám az országnak ennél rosszabbra is fel kell készülnie. Az olasz lapok összesen már százezer áldozatról írnak.

Az eltűntnek nyilvánított személyek közül csak kevesen kerülhetnek elő, egyre kevesebb a remény, hogy élve rájuk találjanak. Eddig csak 212 európai turistát
nyilvánítottak holtnak az Indiai-óceán partvidékét ért természeti csapás nyomán, holott - mint Gianfranco Fini emlékeztetett rá - körülbelül ötezren tűntek el.

Az olasz lapok már százezer fölé teszik a halálos áldozatok számát, elsősorban a hozzátartozóikat kereső, illetve gyászoló családok nyilatkozatait közlik - számos helyszíni képriporttal -, de beszámolnak a kórházakban ápolt sebesültek és a már hazatért túlélők élményeiről, például arról is, hogy a vadállatok a nemzeti parkokban megérezték a közelgő katasztrófát, s biztonságosabb, magasabban fekvő helyekre húzódtak.

A Corriere della Sera című milánói napilap a vöröskeresztes adatokat idézve már százezer halottról és ötmillió földönfutóról ír, s arról, hogy például a szökőár előrejelzését az indiai bürokrácia útvesztője nyelte el, ezért nem érkezett idejében figyelmeztetés. A lap emellett már közli a már azonosított - alig tucatnyi - olasz halálos áldozat névsorát.
 
A La Repubblica és a L'Espresso kiadója az ENSZ gyermekalapjával közös gyűjtést indított az áldozatok és földönfutók megsegítésére. A La Repubblica római napilap a Nobel-díjas Elie Wiesel írását közli, amely az ártatlan gyermekáldozatok megsegítésére szólít fel. Az olasz vöröskereszt ötmillió eurót gyűjtött össze, míg a CEI, az olasz katolikus egyház püspöki konferencia is hárommillió eurót ajánlott fel az egyház állami dotációjának, illetve az adófelajánlások terhére.

Az Il Messaggero című napi tömeglap Hatalmas temető címmel számol be az áldozatok egyre növekvő számáról, a turistaparadicsomok megtizedeléséről, s az egyre fenyegetőbb járványveszélyről. A torinói La Stampa azt emeli ki, hogy a százezernyi halott harmada gyermek, vagyis egy teljes generációt pusztított el a katasztrófa, a pokollá változott tengerpart.

Az Avvenire című katolikus lap részletesen ismerteti a katolikus világ szolidaritási kezdeményezéseit, nagy teret szentel a Caritas Internationalis segélyhálózat akcióinak, hangsúlyozva, hogy a szörnyű csapás több évre ad munkát a segélymunkásoknak. A konzervatív napilap áldal idézett milánói szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a jövőben műholdas rendszerrel előrejelezhetők lesznek az ilyen természeti csapások, s ezzel jelentősen mérsékelni lehet majd az áldozatok számát és az anyagi károkat is. A Familia Cristiana című katolikus újság újévi számában Az apokalipszis napjai című riportban számol be az ázsiai tragédiáról, a Caritas segélyszolgálat erőfeszítéseiről arra kérve olvasóit, hogy a pápa felhívása nyomán adakozzanak a nélkülözők megsegítésére, a katasztrófa következményeinek felszámolására.

Hirdetés