2004. december. 15. 13:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. december. 15. 15:35 Világ

Nem fogadták a magyarországi küldöttséget Nagyszalontán

Nagyszalontán a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége miatt nem fogadták Túrkeve küldöttségét. A magyarországi város vezetősége értetlenséggel fogadta a döntést. Ám bíznak abban, hogy nem szűnik meg a két város 15 éves testvérkapcsolata.

A két város képviselői a hétvégén 11. alkalommal ünnepelték volna együtt a karácsonyt a szalontai Magyar Házban. Ebből az alkalomból Túrkevéről 50 fős delegációt vártak Szalontára, és a magyarországi település zeneiskolájának diákjai is felléptek volna - írja a Transindex. 

"Túrkeve város polgármestere a "nem" mellett agitált és nem szerettük volna azt, hogy a karácsonyi koncertünkön ez a polgármester most a szeretetről és testvériségről beszéljen városunkban" – indokolta döntését a nagyszalontai vezetőség. Ugyanakkor nem szerették volna a népszavazás sikertelensége miatt felháborodott lakosok haragjának kitenni a vendégeket.

Korábban már több helyen is radikális formát öltött az anyaország iránti elégedetlenség. A népszavazás után az egyik leglátogatottabb székelyudvarhelyi kávézó ajtaján az állt, hogy  "Magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki!". Gyergyószentmiklóson a város búcsús szentmiséjén a környékbeli falvakból keresztaljákkal érkező több mint négyezres körmenetben az eddigi gyakorlattól eltérően nem vitték a piros-fehér-zöld zászlót. A római katolikus plébánián a hívek kérésére bevették a magyar lobogót, és csak a román zászló maradt kinn. A tömeg tizenöt éve először nem énekelte el a Himnuszt.



Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.