2003. október. 22. 08:34 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Irán átadja nukleáris programjáról szóló dokumentumait

Irán várhatóan már szerdán átadja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által kért, az országban végzett nukleáris tevékenységekre vonatkozó összes dokumentumot.

Ezt Irán NAÜ-képviselője jelentette be kedd este az IRIB állami televízió műsorában. Ali Akbar Szalehi azt mondta, hogy Mohamed el-Baradei NAÜ-főnöknek adják át a dokumentumokat, amelyek felölelik az elmúlt harminc évben Iránban folytatott összes nukleáris tevékenységet, beleértve a diákok által végzett kisebb teszteket is.
A német, a francia és a brit külügyminiszterrel folytatott tárgyalások után a teheráni vezetőség belegyezett vitatott urándúsító programjának felfüggesztésébe és az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének aláírásába, amely kötelezi arra, hogy tegye lehetővé a NAÜ ellenőrei számára bármely atomlétesítményének előzetes bejelentés nélküli megszemlélését. Cserében az Európa segít Iránnak az atomenergia békés kiaknázásában.
Az iráni atomprogram világszerte elhintette azt a gyanút, hogy Teherán atomfegyver kifejlesztésére törekedhet. Szalehi hangsúlyozta, hogy Irán csak átmenetileg állítja le az urándúsítást és a használt fűtőelemek újrafeldolgozását, mert látni akarja, vajon betartja-e Európa ígéreteit. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.