Románia: igen az új alkotmányra; három miniszter távozik
Elsöprő többségben igent mondtak a romániai választók az ország alkotmányát módosító törvény elfogadásáról rendezett hétvégi népszavazáson - derül ki a hétfőn Bukarestben nyilvánosságra hozott első részeredményekből.
Az alkotmánymódosító csomag a nemzetiségi jogok tekintetében az oktatás mellett biztosítja az anyanyelv használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban is, alkotmányos intézményeknek ismeri el a felekezeti tanintézeteket, és megszünteti a kötelező katonai szolgálatot. A Nagy-Románia Párt éppen azért ellenezte a módosításokat, mert többletjogokat biztosítanak a nemzeti kisebbségek számára.
Ion Iliescu államelnök nagyra értékelte, hogy a rossz idő, a kampányban tapasztalt elégtelen tájékoztatás és a zavaró körülmények ellenére (az elnök a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt ellenpropagandájára utalt) a népszavazást mégis siker koronázta. Markó Béla szerint a romániai magyarok szavazatai nélkül nem lett volna érvényes az alkotmánymódosító referendum. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy véli, a magyarok megértették, hogy számukra létkérdés volt a népszavazás sikere.
A választás kihirdetése után jelentette be Adrian Nastase miniszterelnök, lemondott a román kormány korrupciógyanús ügyekbe keveredett három minisztere. A kormányfő közölte, hogy elfogadta Hildegard Carola Puwak, az európai integrációs ügyekért felelős miniszter, Mircea Beuran egészségügyminiszter, valamint Serban Mihailescu, a román kormány főtitkárának lemondását. Helyükre Vasile Puscast, Ionel Blanculescut és Eugen Bejenariut nevezte ki.
A lemondásokra már a korábbi hetekben lehetett számítani, különösen ami az európai integrációs tárca vezetőjét illeti. Puwak ugyanis korrupciós botrányba keveredett, a vádak szerint a miniszter-asszony férje a Leonardo da Vinci elnevezésű EU-programból összesen 150 ezer eurót kapott különböző cégei számára. Puwak azt állította, hogy a pénzek kiutalására még az ő miniszteri kinevezése előtt került sor. Az Európai Unió a korrupciós ügy miatt a közelmúltban saját bizottságot küldött Bukarestbe. (MTI)