2003. március. 20. 09:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Tűzharc az iraki-kuvaiti határon, nyugalom Bagdadban

Viszonozták az iraki tüzérség tüzét az amerikaiak vezette szövetségi erők az iraki-kuvaiti határon. Két iraki rakéta csapódott be Kuvait északi részén, de a robbanások nem követeltek emberáldozatot. Bagdadban ugyanakkor nyugalom volt csütörtökön reggel, az első amerikai támadások után; az iraki főváros utcái teljesen kihaltak.

A tüzérségi csetepatéról először a határövezetben tartózkodó tudósítók számoltak be, 155 milliméteres lövegek, majd aknavetők bevetését említve. A Reuters több tucatnyi lövedék becsapódásáról tett említést a kuvaiti-iraki határ déli részén. A kuvaiti rádió egyelőre más forrásból meg nem erősített híre szerint amerikai tengerészgyalogosok Kuvaitból kiindulva a Bászra iraki kikötőváros közelében fekvő Umm-Kaszr település elfoglalására indítottak akciót.
Az AP tudósítása szerint mintegy fél órával az első csapások után, más források szerint egy órával a bombázások harmadik hullámát követően teljes volt a nyugalom és csend Bagdadban. A teljesen kihalt utcákon csupán ritkán halad el egy-egy autóbusz vagy személygépkocsi. Polgári személyeket nem lehet látni az utcákon. Időnként mentőautók szirénáit és a müezzin hangját hallani, amint imára szólítja a muzulmánokat. Csaknem minden üzlet zárva tart. Az első csapások nem tettek kárt Bagdad belvárosában. A Kyodo japán hírügynökség szerint az amerikaiak a támadás első hullámaiban 40 mélységi bombát és szárnyas rakétát lőtt ki olyan épületekre, ahol rendszerint az iraki legfelsőbb vezetés üléseit tartják. Az utcákon a biztonsági erők és a kormányzó Baasz Párt fegyveresei cirkálnak. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.