A Facebook-főnök a mai napig nem tudja eldönteni, szerkesztendő médiának vagy csak neutrális platformnak tekinti-e termékét. Ez baj. Vélemény.
Naponta másfél-két milliárd ember használja a világ legnagyobb közösségi oldalát, egyre többünk számára ez az első számú hírforrás is, nem mindegy tehát, mit és hogyan látunk a Facebookon. Boldogan elvagyunk a véleménybuborékunkban (amelyben amúgy korábban is éltünk, nem a Facebook találta fel azt, hogy a véleményünket csak megerősíteni akarjuk, eddig se olvastuk más szekértáborok lapjait), szívesen zárkózunk be, a vitáról nem nyitunk vitát. Jó. De ki dönti el és mi alapján, mi tekinthető hírnek, vagy legalább információnak a világ első számú médiájában?
Hát az algoritmusok, amelyek január óta megpróbálják az eseményeket még jobban a saját életünkhöz, interakcióinkhoz, barátainkhoz, ismerőseinkhez kötni, és ezzel olyan határkerítést húznak körénk, amely kiszűr minden migráns hírt és zavaró véleményt; valamint az a számos adminisztrátor, aki kivizsgálja a napi panaszáradatot. Kis túlzással az ő kezükben van az, amit a világról tudhatunk. Megnyugtató, hogy ennyien gondoskodnak rólunk, pláne, hogy a cél nem az információ szabad áramlása:
Felelősséget érzünk azért, hogy szolgáltatásunkat ne csak szórakoztató legyen használni, de az emberek közérzetére is jó hatással bírjon.
Az "álhíreknek" hadat üzenő Facebook, mint safe space: más se hiányzott. Fogalmam sincs, honnan veszik Zuckerbergék, hogy megosztásaimmal, kommentjeimmel, lájkjaimmal magamat akarom elzárni a világtól, de legyen, fő a szórakoztatás és a jó közérzetem. Hogy aztán mások mit posztolnak, talán sose fogom látni, igaz, így legalább föl se izgatom magam. Vegyük például aktuális okokból a holokauszttagadókat, nem az én ötletem, Zuckerberg hozakodott elő ezzel egy figyelemre méltó interjúban.
A Facebook-főnök, aki láthatóan a mai napig nem tudja eldönteni, szerkesztendő médiának vagy csak neutrális platformnak tekinti-e termékét, látszólag kiáll a szólásszabadság amerikai értelmezése mellett, és nem cenzúrázná automatikusan a holokauszttagadó oldalakat, megnyilvánulásokat. Idáig rendben, a kétmilliárd felhasználó között nyilván van nettó náci, kommunista, iszlamista, putyinista, Izrael-bojkottáló, homeopátia- és laposföld-hívő, és egy csomó üresfejű, korrupt influencer.
Idáig rendben, mindenki azt olvas, amit akar, közöm? De az biztos nem járja, hogy csak azért tűrnek meg valakit a Facebookon, mert a szándéka vélhetően az, hogy ne ártson másoknak.
Zuckerberg az interjúban arról beszél, zsidóként őt is mélyen sérti, ha a holokausztot tagadják, de nem gondolja, hogy bárki szándékosan tenne ilyet. Az újságíró itt közbeveti, hogy de, ebből nyugodtan kiindulhatunk, mire ő ezt azzal üti el, hogy nehéz szándék alapján támadni vagy akár megérteni valamit. Aztán az interjú update-jéből kiderül: átgondolta, mégsem akarja megvédeni a holokauszttagadók szándékát. Ez azonban már késő volt és kevés, kitört a vihar, zsidó szervezetek és a német kormány is rátámadt, mi az, hogy a Facebook nem veszi le az ilyen posztokat, Németországban az ilyesmi büntetendő (és egy szigorú törvény értelmében az állam az ilyen tartalmak kiiktatására is kötelezheti a szolgáltatót).
A probléma itt nem is a globális média működésének és egy nemzeti törvénynek az ütközése, hanem a Facebook-főnök érvelésének döbbenetes üressége, esetlegessége, amelyből semmilyen racionális következtetés nem vonható le arra nézve, milyen objektív kritériumok alapján milyen tartalom maradhat fönn a platformon.
Egy sértő kommentár, egy megosztott álhír szerzőjének, továbbküldőjének szándéka teljesen huszadrangú szempont, az alapvető kérdés az: van-e a Facebook-nak bármi teendője a tartalommal kapcsolatban? Nyilván van, ha az terrorcselekményre hív fel, aktív gyűlöletre uszít, vagy pl. pedofíliát terjeszt – de egyáltalán nem nyilvánvaló, mi célt szolgál a "fake news" elleni harc, vagy a szélsőséges(nek mondott) vélemények kiszűrése.
A Facebook két éve úgy megégette magát mainstream konzervatív nézetek kiszűrésével, hogy az ügy a mai napig visszahull főnökére, pláne, hogy egyes adminisztrátorok továbbra is szabadon cenzúrázzák mondjuk azokat a vloggereket, akiknek egyetlen bűnük az, hogy Trump-pártiak (Zuckerberg mellett szól, hogy ezt hibának ismerte el). Ha valami botrány kirobban, a cég felvesz pár száz, pár ezer új véleményrendőrt adminisztrátort, akiknek lényegében másodperceik vannak annak eldöntésére, hogy a 27 oldalas belső guideline-ok alapján maradhat-e a helyén egy poszt, vagy sem.
Antiszemita egy karikatúra, vagy épp az antiszemitizmust figurázza ki? Pornográf egy meztelen fotó, vagy épp a szexizmusra hívja fel a figyelmet? Oroszbarát, EU-ellenes álhír az a poszt, vagy csak legitim konzervatív vélemény? Egy brit csúcsegyetemen immár "mikroagressziónak" számít a "mint tudjuk" kifejezés használata, könnyen lehet, hogy ha a hópelyheken múlik, akkor ez, valamint más "bántó", "sértő" tartalom hamarosan a Facebook tiltólistájára is felkerül. Nem lennék a cenzorok helyében.
Ami pedig Zuckerberg zsidó identitását illeti: jó lett volna, ha erről az érzékenységéről hamarabb tudunk, lehet, hogy életeket is mentett volna ez a kiállás. A Facebook ugyanis, ha már tartalomszűrésre adja a fejét, ugyancsak kettősmércésen műveli azt. Leveszi, ami teljesen közömbös, és fennhagyja, ami amerikai mérce szerint is kimeríti a közvetlen és nyilvánvaló veszély fogalmát. Az Izrael-ellenes késes merényletsorozat idején, 2016-ban egy egyszerű teszt bebizonyította, hogy a Facebook ugyanazt a gyűlöletkeltő tartalmat törli, amikor palesztinok ellen irányul, de fennhagyja a zsidóellenes verziót.
Hasonlókat tapasztalok magam is, amikor hobbi-házmesterként időnként tesztelem Zuckerbergéket, és nácikat vagy iszlám terroristákat jelentek nekik. Volt, hogy le tudtam vetetni egy kurucinfós mutációt, volt, hogy meg tudtam akadályozni valami német neonáci szervezkedést – de ha a Hamász vagy más szélsőséges iszlamisták oldalait jelentem, mindig azt kapom, hogy azok nem sértik a közösségi elveket. Még jó, hogy nem azt írták vissza: "Felelősséget érzünk azért, hogy szolgáltatásunkat ne csak szórakoztató legyen használni, de az emberek közérzetére is jó hatással bírjon."
Szóval jó lenne, ha a cég lassan eldöntené, minek is tekinti magát, mit is akar kezdeni magával. Kétmilliárd ember fejének tartalma azért nem kis tét.