Vélemény hvg.hu 2014. január. 08. 15:50

Gyurcsány azonnal megszakítja külföldi üdülését

Miután az MSZP és az Együtt-PM arról állapodott meg, hogy közös ellenzéki listát indítanak, és a Demokratikus Koalícióval is tárgyalást kezdenek, Gyurcsány a Facebookon jelentette be, hogy hazaindul külföldről.

"Most akkor hazamegyek..." – ennyit reagált Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arra, hogy az MSZP és az Együtt-PM választás előtt létrehozott koalíció megkötéséről határoztak, és a buliba most már bevennék Gyurcsány Ferencet is.

Facebook

Gyurcsány megjegyzése – ha jól értjük – annyit tesz, hogy megszakítja külföldi utazását Mesterházyék kedvéért. Kedden legalábbis még arról írt a Facebookon, hogy a választási kampány előtt még szeretett volna egyet külföldön pihenni feleségével, de lám, begyorsult az élet. Tegnap még azt írta, hogy érdemes visszafogottnak lenni, de persze ha "szükség lesz a személyes jelenlétemre, akkor hagyunk csapot-papot és pár óra alatt otthon vagyunk".

A Demokratikus Koalíció ezután közleményben is üdvözölte "az MSZP és az Együtt-PM arra irányuló közös kezdeményezését, hogy a DK részvételével teljes körű, közös képviselő-jelölteket, közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állító választási megállapodás jöjjön létre". A DK készen áll a háromoldalú tárgyalások azonnali megkezdésére – jelentették ki.

 

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.