A múlt héten a Lehet Más a Politika egyik régen képviselt, fontos törekvése valósult meg. Sikerült keresztülvernünk egy igazi alulról jövő kezdeményezést: a kétharmad akaratával szemben társadalmi akaratot közvetíteni, a párt- és magánérdekekkel szemben közérdeket érvényesíteni. Persze a média segítsége nélkül ez a próbálkozásunk is úgy csúszott volna le a falról, mint az összes többi, ám groteszk módon a siker igazi garanciája a kormánypártok szűklátókörűsége és Varga István képviselő volt.

Természetesen mi sikernek tekintjük a tavaly év végi láncolós demonstrációt is, vagy például azt, hogy sor került a női foglalkoztatásért felelős miniszteri biztos kinevezésére. Ez volt talán az eddigi egyetlen, igazán jelentős LMP-javaslat, amelyet megszavazott és megvalósított a Fidesz. Azt is közvetlenül, a fülem hallatára egy személyben a miniszterelnök döntötte el, mint ahogy a családon belüli erőszak ügyéről is, mint mindenről, személyesen ő döntött.

De mi is történt pontosan, és mi ebből a tanulság?

Múlt hétfőn kiposztoltam a Facebookra, hogy „aljas módon hajnali 3 órás kezdéssel tették be a parlament hétfő éjjeli napirendjére a családon belüli erőszak büntethetőségéről szóló népi kezdeményezés vitáját”. Mivel az ellenzék eddigi egyetlen igazán ütős parlamenti akciója egy hasonló éjszakai vitához kötődik – a Munka törvénykönyvének tárgyalását tették akkor késő éjjelre, mellesleg azt a vitát egy hősiesen küzdő nőnek, Kaufer Virágnak szédületes beszéde zárta – így a bejegyzésemet átvette az összes fontosabb hírportál, a média sztorit látott a dologban, és futótűzként terjedt a hír.

Reggel összefutottam Bárándy Gergellyel (MSZP), és életemben először odaléptem hozzá, mondván: csináljanak valamit, akkor is, ha nem értenek egyet a jogi megoldással. Jávor Benedek is felvetette a házbizottságon, hogy ne éjjel tárgyaljuk a napirendi pontot, erre érkezett válaszként Kövér házelnöktől, hogy ennek a hölgynek ez egy fontos kérdés, de hát lássuk be, azért ez nem egy olyan jelentős ügy, amit ne lehetne hétfő este megvitatni. Nosza, Facebookra vele, a házelnök iránti össznépi ellenszenv közismert, a 100 ezer aláírás lesöprése olaj volt a tűzre. Az MSZP közben napirend-módosítási javaslatot terjesztett elő, amiről hétfő délután szavaztunk.

Kicsit visszább léptem az időben, ekkor még csak csütörtököt írtunk, volt pár nap, amikor levéláradattal lehetett volna eldugaszolni a képviselők e-mail címeit, követelve, hogy tegyék nappalra a vitát, hiszen Halász Pálma népi kezdeményezése szövegében az szerepel, hogy a parlament érdemi vitát folytasson a kérdésről. Ha ekkor elég gyorsan tud reagálni a civil társadalom, lehet, hogy az egész másképp alakul. Szinte biztos, hogy rosszabbul: ha nappal van a vita, ott lettek volna fideszes nők is, nem Vargát küldik a párt nevében, és valamelyest érdemibb vitában, de ugyanolyan érvekkel, a kétharmad szokásos erőszakosságával szavazzák le a kérdést, mint mondjuk a nők közéleti részvételével kapcsolatos vitanap esetében történt.

Hétfőn odamentem Rogánhoz és a Btk.-módosításaiban illetékes miniszterhez, Navracsics Tiborhoz, és megkérdeztem tőlük: nem kéne mégiscsak megszavazniuk a napirend-módosítást? Rogán itt követte el a végzetes hibát: képtelen volt felmérni, hogy az arrogancia már nem segít, ha itt egy gesztust gyakorol, megúszhatta volna az egész buktát. Mert ne tévedjünk, az, aki csak a „hölgyek akarata előtt hajol meg” annak ez csúfos bukás: valóságismeretből, politikai érzékből, ritmusérzékből, politikai kommunikációból.

A napirend mellett a másik totális baklövés a frakcióvezető részéről Varga István delegálása volt a vitára. Ekkorra ugyanis már kellően ki volt akadva nem csak a több tízezer aláíró, a nőszervezetek, a közösségi médiában minden kormányzati ballépésre ugró ellenzéki közvélemény, de még a gesztusokra, konszolidációra kiéhezett mérsékelt jobboldali politikai tábor is, amelyet meghökkentett a konszolidációt ígérő Orbán agresszív évadnyitója, világnemzettel és azeri baltással egyetemben. Minden készen állt tehát a buktára, és ezt még akkor sem érzékelte senki a kormányoldalon.

Elértük tehát, hogy sokan, de legalábbis épp elegen követték a vitát, ami végül este tízkor el is kezdődött. Varga István tehát olyan figyelő szemek és fülek számára mondta el, amit mondott, amelyek máskor nem követik a netes közvetítést, és fogalma sem volt, hogy nem az ott kornyadozó pár képviselőnek, hanem az egész média, és egy egész, számára mindaddig láthatatlan és ignorált társadalmi réteg arcába mondja a sötét szövegét.

Kedd reggel robbant a bomba. Onnantól volt a történet követhető a legszélesebb nyilvánosság számára is, és vált egy csapásra a hetet uraló konfliktussá. De ez még mindig nem lett volna elég a fordulathoz, a Fideszen belüli szál még nem látszott. Valószínűleg a fideszes nők is ekkor kezdtek el megijedni, mert korábban asszisztáltak a frakció döntéséhez, és a két kormánypárti frakcióvezető-helyettes nő is részt vállalt abból a döntésből, hogy a népi kezdeményezés vitája méltatlan körülmények közt folyjék. Sőt, Pelczné a femina.hu-nak adott egészen elképesztő nyilatkozatával ugyanazt a bűnsegéd szerepet játszotta el, amit a fideszes nők két éve: divatbemutatózni, kellemkedni lehet, de politikai kérdésekben vitázni, a nőkért kiállni, azt nem lehet.

Ezt követően jött a spontán tüntetés, ami igazi civil és – akkor még – szelíd volt. Néhány óra alatt annyian jöttek el, és olyan szépen összeállt az egész, mint amire rég nem volt példa, nőügyben talán még soha.

Én szerdán kaptam az első telefont Balog Zoltántól, hogy Halász Pálmát szeretné meghívni, és kísérjem el őt. Varga bocsánatkéréséről is esett szó, de ezt még nem találták ki, hogy miként legyen. Onnantól már egymást keresztezték a szálak, Rogán pedig egyszer csak kiállt a hölgykoszorúban és kamerába mondta az ominózus mondatot a hölgyek akaratáról és a felesége szerepéről.

Ezzel kitágult a kör, és szombaton már a két LMP-s képviselőnő mellett a Fidesz nőtagozata is ott volt Balognál, megszületett a megállapodás a munkacsoportról, és arról, hogy a pártok most lépjenek hátra, ebben is sikerült egyezségre jutni.

A háttérsztori nagyjából ennyi. Milyen következtetéseket lehet ebből elvonni?

Azt már rég tudjuk, hogy az online média akkor is képes a fősodorba reptetni, és folyamatosan forrón tartani ügyeket, ha „csak” egy Facebook-bejegyzésről van szó. Ez a hozzávaló elengedhetetlen, de önmagában kevés, hiszen egy újabb hír előbb-utóbb lesodorja a csúcsról a legbotrányosabb esetet is, ha nem követi civil reakció. Fontos megérteni: csak a társadalom alapvető értékeit, morális érzékét mélyen eltaláló ügyek váltanak ki pártszimpátiákon túlnyúló, a közömböseket is elérő, sőt a mérsékelt konzervatív, adott esetben hívő csoportokban még talán erősebben rezonáló hullámokat.

Egy ennyire megosztott társadalomban, ahol már a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavak sem képesek osztatlan egységbe szólítani az országot, ahol a szolidaritásból logó lett, a könyörületesség erényét egy vadászgató pártelnök fémjelzi, és a törvény már csak a kólát védi, végül csak az emberi élet legelemibb értékei maradtak meg. A Schmitt-ügyben a „ne lopj” és „ne hazudj”. Az azeri ügyben a „ne ölj”. És most, a családon belüli erőszak ügyében: „a gyengébbet ne bántsd”.

Nem először és nem utoljára kapott sallert a társadalomtól Orbán Viktor erőszakos vezetési stílusa: ezek a pofonok mindig elemi morális kérdésekben, és a civilek erejével kényszerítették térdre a vezért. Ott, ahol nincs mit magyarázni. Az Orbán Viktor által keresztülerőszakolt bábelnök már belebukott a hazugságba. Az azeri ügyben erkölcsileg megsemmisült a miniszterelnök, igaz, még nem mondott le senki, de fog. Az erőszakos viselkedésbe és a valóság tagadásába még nem bukott bele a kormány, de fog.

De ehhez kell egy közös morális platform, amelyen elférnek a jobboldaliak, hiteles keresztények, a középben gondolkodók is. Orbán legfontosabb kudarca nem is a kormányzás, hanem az, hogy nem sikerült politikai közösséget teremtenie valahol középen, alapvető közös értékeink alapján. Ez az a terv, amelyben a kezdetek kezdetén sokan óvatos örömmel együttműködtünk vele. De hamar világossá vált, hogy képtelen másképp, mint erővel: újra és újra az addig jól bevált megosztáshoz és erőszakhoz nyúlt. Így viszont nem lesz képes rá, le is tett róla – ez a félázsiaizós kiszólás gondolati alapja és előzménye.

Csakis egy szelíd, konstruktív, az együttműködés és egyenlőség értékei alapján együttműködő nők és férfiak által megteremtett új politikai közösség győzheti le az erőszakot. Szükség van hozzá a médiára, jobban, mint valaha, szükség van hozzá civilekre, akik bátrak és sokak. És szükség van hozzá azokra, akik ma még a kormányoldalon vannak, de legelemibb morális kérdésekben nem hagyhatják odaveszni a becsületüket.