Az Antall- és Horn-kormány idején a köztévé menedzsmentjének összetétele kabinetkérdés volt. Utólag visszatekintve ezt az időszakot a túlpörgött hisztéria állapota jellemezte. 1997-ig az egyetlen országos lefedettségű, földi műsorszórású tévé a Magyar Televízió volt. Így az összes párt azt gondolta, most vagy soha: ha nem betonozza kádereit a tévészékház irodáiba, visszavonhatatlanul elveszti (vagy meg sem kapja) a szavazók többségét. Ahogyan váltakozott a politikai klíma, úgy jöttek zsinórban az MTV hierarchiáján belüli leváltások, fegyelmik, visszahelyezések és rehabilitálások. A médiaháborús időszak alatt nemigen volt olyan tévéelnök (hírműsor-főszerkesztő, műsorigazgató), aki kitölthette volna idejét. A tévés vezetők jó része elfogult, szekértáboros bizalmi emberként tevékenykedett. Szinte mindegyiküknek volt politikai hátszele. Ha akkoriban közéleti témájú műsort ültünk le nézni, az első perc után nagy találati pontossággal azonosítható volt készítőjének szimpátiája. Minden befolyásos politikus igyekezett futtatni az őfelé húzó szerkesztőket. Jobb- és baloldali koalíciókat egyaránt jellemzett a néha szinte nyilvánvaló, máskor burkolt nyomásgyakorlás.

Mikor 1997 őszén színre léptek a kereskedelmi tévéadók, eleinte úgy tűnhetett, a helyzet enyhülni fog. Az 1998-ban hivatalba lépett Fidesz médiapolitikája az "egyensúlyteremtést" tűzte zászlajára. Ennek lényege az volt, hogy szerintük a jobboldal alureprezentált, negatívan diszkriminált szerepre van kárhoztatva a nyilvánosságban. Vagyis a magánlapok, kereskedelmi csatornák döntő többsége rosszindulatú, ellenséges velük szemben. (E kategóriába soroltatott gyakorlatilag mindenki, aki nem volt lojális Orbánék iránt.) A fenti vélt diagnózis orvosságaként állami eszközökkel kívántak balanszírozni. Mindez persze semmiképp nem eredményezett volna független televíziózást. Legfeljebb olyan torz helyzetet, amelyben a média egyik fele a kormány, a másik pedig az ellenzék javára elfogult.

A jobboldali koalíció számára az általuk elfoglalt MTV képezte volna a vizionált „balliberális médiahatalom” ellenpólusát. Csakhogy taktikájuk merőben elhibázott volt. A két nagy kereskedelmi csatornán ugyanis a direkt politikaformálás alárendelődött a bulvárszellemű tömegszórakoztatásnak. Nyilván voltak (és lehettek) részrehajlások, de csak ésszerű, józan határokon belül. Egy nézettségi rekordokra törő főáramú műsorfolyamnak ugyanis aligha lehet érdeke bármelyik politikai oldal milliós szavazótáborának durva elidegenítése. A bulvár nem hatástalanítható (vagy gyengíthető) párthű kurzustévével. Így mindössze annyit produkáltak vele, hogy a királyi csatorna szakmai mélyrepülésbe kezdett.

De nem lett biztatóbb a helyzet akkor sem, amikor Medgyessy Péter győzelmével visszatért a Nap-kelte szoclib rokonszenvű csapata. Akik ugyancsak nem mentek a szomszédba némi pártszimpátiáért. Úgy tűnt, az MTV épülete hosszú ideig káderszálló lesz. Hogy mégsem így történt, abban szerepet játszott az, hogy a pártok késéssel bár, de rájöttek, egy üzemszerűen működő demokráciában a köztévé mint trófea óhatatlanul leértékelődik. A foggal-körömmel érvényesített zsákmányelv pedig visszaüt, a közönség nem díjazza. Az épp uralkodó párthoz húzó műsorkészítők soraiban is egzisztenciális bizonytalanságot teremt a tudat, hogy egy kormányváltás esetén rögvest lapátra kerülnek. Így a legfőbb játékosok inkább létrehozták a pártközeli kistévéket. Nem véletlen, hogy a Fidesz vígan bojkottálhatja a Nap-keltét. Ugyanis nincs rá szüksége. A kemény magot megszólíthatja a Hír és Echo Tv hullámain, a bizonytalanokat pedig a kereskedelmi híradók fő műsoridejében. De az MTV helyett is inkább az ATV veszi át a balliberális oázis szerepét.

Naivság volna úgy vélni: a hatalmon lévők (vagy oda igyekvők) egyszer s mindenkorra teljesen megfeledkeznek a közmédiáról. Alapvető realitás, hogy a politikai hatalomhoz hozzátartozik a visszaélés, klientúrafejlesztés lehetősége is. Pozitív változás annyiban lehet, hogy - mivel a politikának már nem élet-halál küzdelem tétje az állami tévé - esetleg folytatódik a mostani, relatíve nyugodt időszak. Ahol az MTV legalább részben megfelelhet eredetileg szabott feladatának. Jó üzenet tehát, ha az elnöki tisztújítás unalmas vetélkedő lesz. Előre jelzi, hogy a politikai súlyvesztés netalántán a szakmai karátszám növekedéséhez vezethet.

Papp László Tamás