Népszavazás: a látványpékség még nyitva marad
A népszavazás igazából arról szól, hogy mit lehet kezdeni egy olyan kormánnyal, amely nem ért az ország vezetéséhez, eltékozolja a nemzet javait, és olyan megoldásokat vezet be, amelyekre korábbi szerencsétlenkedései nélkül sosem lett volna szükség, Mondjuk ki: hozzá nem értő kormányzás folyik hatodik éve, s hozzá még immorális is.
"A kormány olyan problémákat próbál megoldani, amelyek nélküle nem léteznének.” (Bernard Shaw után szabadon)
Nem működik az a demokrácia, amelyiknél majd másfél év kell ahhoz, hogy a nép a felvetett témában szavazhasson. Természetesen a közvetett demokrácia primátusát senki sem vonja kétségbe, de ha már alkortmányunk ismeri a referendumot, mint élő jogintézményt, akkor annak jóval gyorsabban kellene érvényre jutnia. Nem kellene annyi féket beállítani, korlátozni kellene az alkotmánybírákhoz történő többszörös visszakérdezés lehetőségét, és. persze az sem lenne rossz, ha az alkotmánybírák nem csak visszaküldhetnék az OVB-hez a téves döntés miatt az eljárást, hanem maguk is dönthetnének.
Másfél év után végre elérkeztünk március 9. előestéjéhez. Illik végre elgondolkozni, miről is szól a vasárnapi népszavazás? Szociális népszavazás - mondja a Fidesz plakátja - és nem tagadható, sokmillió honfitársunknak egzisztenciális probléma a három kérdéssel érintett kiadás, a 300 forintos vizitdíjtól a százezreket jelentő tandíjig. Elsősorban mégsem szociális kérdések kerülnek napirendre vasárnap, hanem politikaiak. Ezt mutatja a kormány nem túl bölcs támadása (védekezése) ilyen butaságokkal: „ Miért fizesse a nép Gyurcsány és Orbán gyermekeinek tandíjait?” Ha majd egyszer egy politológus tanárként példát keres a populizmusra, ez tökéletesen megfelel neki.
Sem az ilyen kérdést feltevőnek, sem az ellenzéki válaszolóknak nem jut eszébe, hogy a tandíjjal képzett fiatal értelmiségi nem önmagának tanul, hanem az egész társadalomnak. Az én fiam, ha orvos lesz, nemcsak engem fog gyógyítani, hanem gyógyítja mindazokat is, akik hozzá kerülnek. Amit egy társadalom értelmiségi képzésbe fektet, azt nem annak adja ajándékba, aki diplomát szerez, hanem saját magának teremti meg a szükséges mennyiségű diplomást. A nemzetnek kötelessége közgazdászokat, állatorvosokat és színészeket képezni, mint ahogy tanárokat, úszómestereket, kőműveseket, buszsofőröket és bohócokat is, mert erre a tudásra szükség van a társadalom egészséges működéséhez. Demagógia a tanítás költségeit egyénekre bontani, hisz a befektetés mindegyikünké. Mint ahogy az egészséges munkaerő is az egész nemzetet szolgálja, mert az egészséges nemzet jókedvű, tettrekész és alkotó. Ezért nyugodtan fizessük ki a pártvezérek gyermekeinek oktatását is, ha jól tanulnak és rátermettek. Az a pénz nem az övék, az nekünk kamatozik.
Politikusok még memoárjaikban sem szeretik bevallani, hogy hazudtak valaha, miniszterelnökünk ezt még aktív korában megtette, igaz nem gondolta, hogy nyilvánosságra kerül. Ilyen esetben a Lajtától nyugatra nincs kancellár, kormányfő, aki ne érezné erkölcsi kötelességének, hogy lemondjon. A mostani kormány és feje összezárt. Nyilván, ha lett volna bennük morális tartás, ezt nem teszik.
Az ellenzék megpróbált tenni valamit, hogy a kizökkent világ visszataláljon a helyére. És eközben sok ostobaságot követett el. Ultimátumot adott a kormányfőnek, amelytől a kormánypártok összezártak. Azzal fenyegetett, hogy a népszavazás után a kormány meg fog bukni. Ezt ma már nem mondja, mert tudja, hogy nem igaz. A népszavazás sikeres és eredményes lesz, de március 10-én nem fog lemondani sem a miniszterelnök, sem a kormány, még akkor sem, ha a voksolók 70-80 százaléka igent húz a szavazólapokra. Hát akkor minek? Miért akkor ez az egész?
Minden szavazat, amely igent mond, nem fogja ugyan kiütni a kormányrudat a koalíciós pártok kezéből, de valamit jelez. Azt, hogy ha lehetne másról is szavazni, annak az lenne az eredménye, hogy március 10-én tényleg bezárna a látványpékség.
Jávor Béla
A szerző ügyvéd, a Nemzeti Kör tagja