Bolgár György

Kezdem magammal. Papp azt írja, hogy Lovasnak egy civilizált ország királyi (értsd: közszolgálati) rádiójában semmiféle keresnivalója nincs, mert „szélsőséges elfogultsága önmagában diszkvalifikálja. Az adófizetők pénzéből finanszírozott műsor nem lakossági fórum, párttaggyűlés vagy eligazítás kampányaktivisták számára.” Ezzel első olvasásra akár egyet is lehetne érteni, csakhogy vagy a fogalmazás pontatlan, vagy a cikkíró téved.

Lovasnak ugyanis nem szélsőséges elfogultsága miatt nincs helye a közszolgálati médiában, hanem azért, mert ennek az elfogultságnak, szélsőséges véleménynek és hangnemnek minden egyes alkalommal hangot is adott. De tegyük föl, hogy Papp ezt gondolta, csak rosszul írta meg. Ellenben azt már rosszul is gondolta, hogy Lovassal engem állít párhuzamba, mondván: „persze Bolgár György közrádiós szerepe is felvetett ugyanilyen problémákat. Ő ugyanolyan elfogult a jelenlegi koalíció pártjai, mint Lovas a nemzeti radikálisok javára. Amikor az Orbán-kormány idején menesztették, székébe valódi függetlenség helyett egy másfajta színárnyalatú pártszolgálat telepedett.”

Nos, először is nem menesztettek, csupán a műsoromat szüntették meg, ami már csak azért sem mindegy, mert ha számon kérhették volna rajtam a közszolgálati normák megsértését, nyilván megteszik és valóban menesztenek. Másodszor: Pappnak akár olyan véleménye is lehet, hogy ugyanolyan elfogult vagyok, csak más irányban, mint Lovas, ám az a hatalmas különbség, hogy vele ellentétben ennek soha nem adtam hangot a Kossuth rádióban. Ismétlem: soha. Annyira nem, hogy amikor szóban forgó Beszéljük meg című műsoromból kötetet adott ki a Magvető kiadó, még az Orbán-kormány idején, erre az a Juhász Judit alelnök adott írásos engedélyt, akinek másfajta politikai vonzalmai, kötődései ugyancsak ismertek. Harmadszor: kikérem magamnak (és most tényleg magamnak) azt a gyakori újságírói megközelítést, hogy egyik oldalon Lovas, a másikon meg Bolgár, tökmindegy.

Hát nem. Ha az egyik oldal jellemzője a durva, megalázó, sértő stílus, az állandó gyalázkodás, politikailag pedig a féldiktatorikus rendszerek dicsőítése vagy a Papp által is említett „főállású magyarkodás” (bizonyos népek állandó kipécézésével súlyosbítva, amit egyesek akár rasszizmusnak is vélhetnének), akkor én valóban minden értelemben a másik oldalon állok. De ez éppenséggel nem azt jelenti, hogy egyik kutya, másik eb. Én készséggel elhiszem Pappnak, hogy ő senkihez nem áll közel, mindenkit egyformán utál és mindenkiről egyformán rosszat szeretne írni, de ez még nem ok arra, hogy az összes többi embert egy kalap alá vegye.

Én tisztelettel közlöm: nem vagyok a kalap alatt. És nagyon nem tetszik az a fajta, nálunk erőteljesen terjedő publicisztika, amelynek lényege, hogy mindenki hülye, mindenki gazember, mindenki tisztességtelen, csak én vagyok baromi okos és rendes, ezért bárkit skrupulusok nélkül kioszthatok. Nem ez az újságírás, még csak nem is ez a független, objektív újságírás. Ez csupán a legegyszerűbb, mert még gondolkozni, mérlegelni sem kell hozzá. Nem valódi középen állás, hanem mindenkinek a megfontolás nélküli ledorongolása.

Ami pedig a médiaháború veteránjait illeti, akik az öregotthonná vált rádióban dolgoznak, csak annyit, hogy a médiaháború ma is tart, és ha Papp László Tamás így folytatja, ő is valamilyen szerkesztőségi öregotthonban végzi.