Kétségkívül örvendetes volt látni, ahogy az Élet Menetével a vérvádas gyűlöletpárt szimbolikus karanténba lett zárva. Egy pillanatra meghatódik az ember. Akkor is, ha cinikus közírói énje pontosan tudja: a kormánypárti gesztusok hátterében rideg politikai sakklépések vannak. A Jobbik Tiszaeszlárt emlegető, amellett rásegítésként buzizó görcsrohamait Orbán pártja szinte tudatosan, de mindenképp ösztönös „sötét tehetséggel” idézte elő. Tudták jól, ha elkezdenek gyarmatozni, hazaárulózni, az ország pénzügyi megtámadásának és megszállásának lehetőségéről beszélni, Békemenetben vonulni, azt a Jobbik „rivalizálásként” értelmezi majd. Joggal egyébként. S félni kezd, hogy eleszik a kenyerét, elveszik tőle az utcát. A Fidesz olyan túllicitálásba hajtotta bele a Jobbikot, amelynek logikus állomásai voltak a zászlóégetés, a meleg-kriminalizáló törvényjavaslat, illetve Solymosi Eszter. Most pedig, hogy kikergette őket annyira szélre, ahonnan még jobbra már csak a pogrom és a terror fuvallata van, a Fidesz, mint aki jól végezte dolgát, beül középre.

Persze, tudjuk, így volt ez mindig. Az antiszemitizmus, valamint a szélsőjobb kezelése soha nem csak szalonképesség, kegyelet, jó ízlés dolga volt, hanem politikai manipuláció is. Így volt a Fideszben, mely 2002-ben, a vereség után látványosan megnyílt a MIÉP kiesése után elárvult szélsőjobbosok felé. 2010-ben pedig azért támadt rá a biztos győzelem előtt a Jobbikra, nehogy a párt felfutása veszélybe sodorja a kétharmadát. A két dátum között, meg azóta is annyi cikkcakkja volt ez ügyben, hogy összeszámolni is sokáig tartana. A baloldalon pedig a náciveszély, a „fasiszta kártya”, a szélsőjobbal való (hol okkal, hol oktalanul történő) ijesztgetés másfél évtizeden át volt az MSZP csodafegyvere. S valóban, annyi botrányból, hitelességi válságból sikerült a baloldalnak kimásznia ezáltal.

A Demokratikus Chartának köszönhetően jöhetett egyáltalán ki a politikai gettóból, aztán pedig, ha az elvtársak túl sokat loptak, egyszerűen magukra húzták a „Korrupt vagyok, nem fasiszta!” feliratú pólót, s ez nagyon sokszor bevált. A náci rohambakancsok dübörgését hallucinálták mindig, mindenütt. Akkor is, amikor Csurka, majd később Vona pártja 2-3 százalékon állt, a Gárda pedig még csak néhány tucat főt számlált. Nem zavarta őket, hogy hisztériakampányaikkal ők maguk csinálnak hatalmas ingyenreklámot a vérjobbosoknak, hogy ez legalább akkora segítség volt a Jobbik-kádereknek, mint az, hogy Orbán a polgári körökkel szintén ingyen adott nekik politikai kiképzést. S most se képesek másra, mint primitíven lefasisztázni mindenkit, aki a fasiszták és nyilasok bűnei mellett az övéikre is rákérdez. Manapság ezek a jobb-és baloldali biofegyver-gyárosok csinálnak járványkarantént. Ja, ha úgy vesszük, ők értenek hozzá legjobban szakmailag. Ők, akik felerősítve szabadjára engedték.
Ezek a jelenségek nem egymás ellentétei, hanem ikertünetek. Ugyanúgy, mint a cigányellenességből kisarjadzó lumpenfasizmus, és az azt gerjesztő lumpenbűnözés.

Mondjuk cigányfronton némi, átmeneti (vihar előtti?) szélcsend van. Melyet a napokban egy tavaly készült, polgárháború-latolgató hangfelvétel szakított meg. A Fidesznek, minden, sötét erdőben fütyörésző hetykeség dacára nem olyan nagy a pofája, amióta neki kell(ene) a mélyszegénységben élőknek ennivalót, közmunkát, oktatást adni, bűnt üldözni, többséget és kisebbséget egyaránt megvédeni. Ez egy picivel nehezebb ugyebár, mint mindent (és mindennek az ellenkezőjét) odaígérni, illetve háborogni, hogy miért ilyen szar a világ. A Jobbik is csak az országházi széksorokban ilyen bátor, meg persze a zártkörű hőbörgéseken. Az egyenruhás masírozgatásnak mostanában van némi büntetőjogi rizikója, ami ugyan semmit nem old meg, de arra jó volt, hogy néhányan átöltözzenek. Persze az egyenruha hiánya még senkit se gátolt meg egy vérgőzös pogromban, ám a Jobbik-hívek többsége szerencsére kispolgár. Az eszme szép dolog, de börtönbe kerülni a szétpiált agyú focihuligánokon kívül kevesen szeretnének érte. A cigányverésnek meg amúgy is nagyobb kockázata van, mint a meleg-vonulás szétzavarásának, meg belvárosi értelmiségiek telefonos fenyegetésének. Mondjuk a gettóban edződött romák csapatba verődve visszaütnek.

A Jobbik-szavazók jelentős része egyszerre fasisztoid és kádárista. Otthon dünnyögi, hogy csinálni kellene valamit ezekkel a cigányokkal. Csak ne nekem kelljen. Oldja meg az állam, oldja meg a Gárda, engem meg hagyjanak békén Éden Hotelt nézni. Néhányan (sőt, annál többen is) persze akadnak, akik örömest elindítanának egy kis maszek Endlösungot. A NER-állam titkosszolgálata elektronikus fülkagylóival hallgatja őket, hátha lesz valamelyik annyira debil, hogy tényleg bele is kezd. Egy, a sokévi átlagnál véresebb incidens akár a szükségállapothoz is ürügyet szolgáltathat. Persze européer szellemben, a kisebbségek érdekében, csakis.

Ezen kívül mi van? Nem sok. Az ocsmány támadásokra gépies elhatárolódások, sablonos erkölcsi közhelyek. Ezek azért jók, mert nem igényelnek valódi teljesítményt. Néhány hete, mikor teljes píszíkommandó ugrott Török Gábornak, hogy merészelt leülni Vonával, páran felvetettük: ha ennyien hitelt adnak egy ilyen pártnak, akkor bizony igenis le kell ülni annak vezetőivel, de legalább a híveivel. S cáfolni őket, próbálni meggyőzni, hogy nincs igazuk. Vona Gábort nyilván nem fogjuk „átállítani”, de ha egy felkészült valaki szénné égetné őt, az talán elbizonytalanítaná néhány ezer vagy pár tízezer szavazóját. Ami kezdetnek nem rossz.

Hogyan csináljuk? Nem tudom. De valamit ki kéne találni. Mert a Fidesz aligha esne kétségbe, ha a Jobbik akár a mandátumok relatív többségét elnyerné 2014-ben. Kétségbeesés? Olyat Orbán Viktor nem ismer. Saját képére és hasonlatosságára formált pártja meg egyenesen a válságot, botrányt soha nem fenyegetésnek, hanem inkább kihívásnak ítélő gyurcsányi lelkialkat „nemzeti verziója” és kollektív leképződése. Ilyen szituációban (relatív Jobbik-többség, Fidesz-baloldal patthelyzet, kormányozhatatlanság szélén vergődő ország) a bebetonozott Áder elnök, Polt főügyész, Handó bírókomisszár, Szalai médiaúrnő, Domokos számvevő, meg az egész alkotmányuk egy pillanat alatt a jogállam utolsó bástyáivá lényegülnének át. Orbán meg (uniós helyesléssel) ajánlatot tenne, hogy nagykoalíció a szélsőjobb ellen. Évtizedekre legitimálva magát, mint hiteles demokratát. Lehetetlen? Hány, időközben bekövetkezett dologra mondtuk ezt 1989-90 óta? Szóval muszáj elkezdeni agyalni, hogy a szivárvány-és katasztrófakoalíciók ilyenféle hibridjeit megússzuk.