Nyüzsi Gerlóczy Márton 2014. július. 10. 03:15

Morális válság a charruák földjén

Uruguayinak lenni se fenékig tejfel. Szinte szittyaság.

A napokban Luiz Suarez őseit kutattam. Abban reménykedtem, hogy rátalálok annak a törzsfőnöknek a legendájára, akibe egy farkas szelleme költözött, a törzsfőnökre, aki Luizba költözött és néha előbújik, hogy beleharapjon egy arra futkározó szarházi konkvisztádor szarházi ősébe. De nem sok mindent találtam. Az 1830-as évekre teljesen kiirtották a charrúa indiánokat a mai Uruguay területéről. Három szerencsés kiválasztottat Párizsba vittek, hogy tanulmányozzák és kiállítsák őket, mint a majmokat. Egyikük volt Vaimaca törzsfőnök, akinek maradványait nemrég hazaszállították, és újratemették, de mielőtt újratemették volna tudósok vették kezelésbe, akik megállapították, hogy Vaimaca rokona az őslakosoknak, és rokona azoknak a ma élő uruguayiaknak is, akikben nagyon kis mértékben ugyan, de megtalálható Vaimaca DNS-e.

Kutatásaimnak ezen a pontján filozófiai és pszichológiai természetű morális válsághoz érkeztem. Megpróbáltam elképzelni, hogy uruguayi vagyok. Keresem és kutatom az identitásomat, mint mindenki más, szittyák, vikingek, tatárok stb. Mindenki keresi ezeket a kapaszkodókat, mármint azok, akiknek kapaszkodókra van szükségük, mert az életük kevésnek bizonyul az üdvösséghez. Lelkesen kutatják, hogy kicsodák, micsodák. Ha megtalálják átfestik a barlangjuk falát, matricákat ragasztanak a kocsijukra, koponyából isszák a vodkát, vagy dinnyékre lövöldöznek az íjukkal és kurjongatnak hozzá a bogrács felett, odakint a telken, ahelyett, hogy büszkék lennének rá, hogy lejöttek a fáról. Mindegy!

Uruguayi fiatal vagyok, és most derült ki számomra, hogy mintegy 2%-ban megtalálható bennem az ősök, a charrúa indiánok DNS-e. Azon nyomban elkapok egy csirkét az udvaron, kitépek a seggéből egy tollat, és a hajamba tűzöm. Leülök egy fa alá, dohányra gyújtok, becsukom a szemem és látom magam előtt, ahogy hu-hu-hu, hu-hu-hu. Aztán látom, hogy jönnek a spanyolok, azok a mocskos spanyolok, akik kiirtották az őseimet, kiirtottak engem. Kicsodát? Engem? Az őseimet? De hát én 98 %-ban spanyol vagyok, vagyis akkor én irtottam ki az indiánokat, én irtottam ki saját magamat, egy rohadék vagyok. Megöltem magamat.

Elszégyellem magam, és úgy határozok, hogy inkább nem feszegetem tovább ezt a témát. Mégsem gyászolhatom és szerethetem és utálhatom egyszerre magamat. Uruguayi vagyok és lakik bennem egy halott, akit én öltem meg. Miféle identitás ez?

Spanyolnak lenni snassz, uruguayinak lenni bizonytalanság, indián meg nem lehetek, mert azokat kiirtották a spanyolok.

Inkább foglalkozom valami mással. Kapja be az összes ősöm!

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2024. november. 30. 20:00

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„A leszaromság is abból jöhet, hogy csináljuk, amit szeretünk, és nem kell magunkat megerőltetni” – írja le a nemrég Repedés című albummal jelentkező Analog Balaton a hozzáállásukat a világhoz. Szomorú-e a mai popzene? Milyen volt a tagok – Zsuffa Aba és Vörös Ákos – híres Kinizsi utcai albérlete? Miben más józanul dalokat írni, mint a korábbi gyakorlat? Interjú.