Közösen hívták fel a figyelmet Amerika vezető kiberbiztonsági és bűnüldözési illetékesei a külföldi szereplők által jelentett kiberfenyegetésekre, miután több amerikai távközlési rendszerbe is illetéktelenek hatoltak be.
A Salt Typhoon nevű hackertámadás-sorozat mögötti személyekről állítják, kapcsolatban állnak a kínai kormánnyal, és még mindig jelen vannak az amerikai rendszerekben, megfigyelve az ország kommunikációját. Mark Warner virginiai szenátor „a nemzet legrosszabb hackertámadásának” nevezte a történteket – írja a Gizmodo.
Az NBC News jelentése szerint olyan nagy amerikai szolgáltatókat érint a támadás, mint a Verizon vagy az AT&T. Amerikai tisztviselők – köztük egy neve elhallgatását kérő FBI-szakember – azt kérik a lakosságtól, hogy használjanak titkosított kommunikációt lehetővé tévő üzenetküldő alkalmazásokat, így elrejtve a beszélgetéseiket a külföldi hackerek szeme elől. A szakemberek azonban egyelőre nem közölték, hogy hogyan tervezik kisöpörni a hackereket az amerikai rendszerekből.
Az FBI szakembere azt is hangsúlyozta, ajánlott olyan mobilt használni, ami megkapja még az operációs rendszere legújabb frissítéseit, de a kétlépcsős azonosítás használata is javasolt a közösségi médiás és e-mail-szolgáltatásokhoz.
A kiberbűnözők több módszerrel is ki tudják nyerni a mobilokról a felhasználók különféle adatait, ám a végpontok között titkosított üzenetküldő szolgáltatások esetében lehetetlen – legalábbis nagyon nehéz és költséges – olyan módszert találni, amivel hozzá lehet férni a beszélgetésekhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.