Amerikai kutatók szerint nem kell semmilyen speciális anyagot hozzáadni a betonhoz, hogy erősebb legyen, elég csak a geometriai felépítésére összpontosítani. Az elsődleges eredmények őket igazolják.
Bár a Római Birodalom bukása óta már több mint 1600 év eltelt, az emberiségnek azóta sem sikerült rájönnie, mitől voltak olyan masszívak a rómaiak építményei, és milyen kőanyagot használtak, hogy képesek voltak a mai napig fennmaradni. Pedig a kérdés megválaszolása ma mindennél fontosabb lenne, az építőipar ugyanis rengeteg szén-dioxidot termel, ami tovább súlyosbítja a globális felmelegedés hatását.
Az ausztrál RMIT Egyetem kutatói korábban már megállapították, hogy ha kávézaccot adnak a betonhoz, az 30 százalékkal erősebb lehet, nemrég pedig meg is építették az eső ilyen járdaszakaszt, hogy kiderüljön, mennyire képes ellenállni a hétköznapi használatnak. Most az amerikai Princeton Egyetem kutatói találtak ki egy megoldást, amivel szintén sikerült erősebbé tenniük a betont – méghozzá nem is kevéssel.
Az Advanced Materials nevű tudományos lapban megjelent publikáció szerint egy speciális üreges betont hoztak létre, ami 560 százalékkal erősebb az eddig használt megoldásoknál. Az ötletet az emberi combcsont adta, ami belül üreges szerkezetű, a méhsejtszerű belsejének köszönhetően pedig rendkívül ellenálló a törésekkel és repedésekkel szemben.
A szakemberek szerint amikor a beton szerkezetében törés vagy repedés keletkezik, az csak az első üregig jut el, majd a szerkezetnek köszönhetően nem tud tovább terjedni.
A tanulmány szerint bár elsőre furcsán hangzik, de az üreges beton valóban erősebb, mintha tömör betont használnának. Hatalmas előnye – a tartósságán túl –, hogy nem igényel adalékanyagokat, vagyis semmilyen extra dolgot nem kell hozzáadni ahhoz, hogy erősebb legyen. Egyetlen dologra kell csak odafigyelni: hogy a megkötéskor felvegye a szükséges geometriai formát.
Az újfajta megoldásnak köszönhetően tartósabbá válhatnak a jövőbeni építmények. Emiatt ritkábban kell majd őket javítani, így pedig kevesebb alapanyagra van szükség, ami csökkenti az azok előállításához szükséges erőforrások felhasználását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.