Tech hvg.hu 2024. május. 20. 12:03

Találtak egy bolygót, ami olyan, mint egy hatalmas vattacukor

Soha nem találtak még olyan égitestet, mint amilyen a nemrég felfedezett WASP-193b. Hogy miként alakulhatott ki a bolygó, az egyelőre rejtély.

Különleges bolygót fedeztek fel csillagászok a Naprendszeren kívül. Az égitest sűrűsége rendkívül alacsony: annyira alacsony, hogy a belga Liège-i Egyetem tudósai egyenesen a vattacukorhoz hasonlították. A planéta 50 százalékkal nagyobb a Jupiternél, tömege azonban hétszer kisebb. A WASP-193b 6,25 naponta kerüli meg a csillagát.

A Nature Astronomy című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a csillagához való közelsége az oka annak, hogy a bolygó ennyire „felpuffadt”. Khalid Barkaoui, a kutatás vezetője szerint a WASP-193b az eddig felfedezett bolygók közül a második legkisebb sűrűséggel bíró bolygó. Az első helyen a Kelper-51d áll, ám annak az átmérője is jóval kisebb.

A kutatók találtak már ehhez hasonló bolygókat, ám létezésük előtt értetlenül állnak. A gázóriásokra ráhúzható modellek nem érvényesek az ilyen égitestekre, és még az az irreális feltételezés sem magyarázná meg a tulajdonságukat, ha kiderülne, hogy nincs magjuk.

A becslések alapján a WASP-193b sűrűsége 0,059 gramm lehet köbcentiméterenként. Összehasonlításként: a víz sűrűsége 1 gramm/köbcentiméter, így ha a bolygó egy nálánál nagyobb vízfelszínnel találkozna, úszna a tetején. A Naprendszerben csak a Szaturnusz sűrűsége kisebb, mint a vízé, de még annál is 0,687 gramm/köbcentiméterrel lehet számolni.

A Jupiter ehhez képest 1,33 gramm/köbcentis, a Föld viszont 5,51. Mindez azt jelenti, hogy a WASP-193b esetében még a gázóriás elnevezés sem teljesen pontos.

Hogy miként jött létre, az teljes rejtély. A kérdést a James Webb űrteleszkóp válaszolhatja majd meg, ha közelebbről is tanulmányozni kezdi a bolygót.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.