Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Megjelent az EAFC 24, azaz a legendás FIFA utódja, a focis játékok egyeduralkodója. Más kérdés, hogy magyarként tudhattuk volna, hogy a hosszú ideje uralkodók egy új ciklusban sem törekednek arra, hogy bárkinek jobb legyen, csak arra, hogy több pénz legyen a zsebükben. Tartalmilag és idegrendszerileg kimerítő tesztünk az első nemfifáról.
Legutóbb két éve, a FIFA 22 megjelenésekor teszteltünk fociszimulátort a hvg.hu szerkesztőségében. Akkor úgy fogalmaztunk:
jön az október, jön az új FIFA, az Electronic Arts pedig bebújik a pénztárcánkba és a központi idegrendszerünkbe,
utalva arra, hogy (vissza)élve a piaci helyzetével, az EA legendás fociszimulátora semmi másról nem szól, minthogy ugyanazt a hibáktól hemzsegő játékot eladják évről évre ugyanannak a közönségnek (alapból is borsos áron), és ha szeretnénk meccseket is nyerni benne, érdemes elöl hagyni a pénztárcánkat.
Tavaly tavasszal azonban jött a hír: a videojátékozás korszakhatárhoz ért, a világ legnépszerűbb sportjátéka elvesztette a FIFA cégért, miután az Electronic Artsnak nem sikerült megegyeznie a futballvilágszervezettel a licencről. Az 1993-as FIFA International Soccerrel induló sorozat a 2022-es FIFA23 megjelenésével véget ért, idén őszre pedig minden FIFA-játék eltűnt az online piacterekről, 30 évre datálva a franchise életciklusát.
Logikusan lehetett következtetni arra, hogy mi jön ezután. Az EA természetesen nem állt le húzóterméke előkészítésével: hamarosan kiderült, hogy a jövőben EAFC néven folytatja a focis játékai sorát, s várni lehetett, hogy a FIFA is megkeresi a maga fejlesztőjét, remélhetőleg másfél éven belül letéve valamit az asztalra. Az akkori forgatókönyv szerint idén őszre visszatért volna a piaci verseny (lévén a Konami-féle Pro Evolution Soccer a 2010-es évekre megszűnt tényező lenni), a játékosok pedig nemcsak a választéknak örülhettek volna, hanem annak is – már ha nem a nagymártoni gazdaságpolitika hívői –, hogy a kompetitív piac mindenkit arra ösztönöz, hogy jobb terméket állítson elő.
A logika azonban sosem volt erőssége az Electronic Artsnak, az innováció és a közösségre hallgatás pedig annál is kevésbé. Utópisztikus víziónkkal szemben ugyanis 2023 őszén mindössze egy focis játék jelent meg:
Az EAFC 24, amely ha FIFA lenne, hosszú idők legrosszabb FIFA-ja lenne. Így csak simán frusztráló, egysíkú és drága.
A játékmenet, amelyben keveset játszunk
A forradalmi innováció olyannyira elmaradt,
hogy a FIFA23 játékmenetét kaptuk meg szinte változtatás nélkül, de ami változott, az is szinte csak a rossz irányba.
Bár értékelendő fejlődés történt a fizika terén – a labdák életszerűbben pattannak, a játékosok valóságosabban ütköznek –, messziről nézve nincs különbség FIFA23 és EAFC24 között. Ami van, az már nem a grafika vagy a fizika, hanem az AI kérdése: az idei kiadásban egyelőre katasztrofális a védekezés, amin természetesen javítanak majd a title update-ek, de addig hozzá kell szokni, hogy alapvonali felfutások és szögletek ellen csak a vakszerencsében bízhatunk, no meg abban, hogy nekünk húzza be a meccset a scripting. Az EAFC24 ugyanis hosszú évek óta nem látott módon rendezi meg a meccseket, gyakran az első percektől érezhető, ha aznap nem lövünk gólt/minden lövésünk be fog menni, egygólos előny megtartásáról pedig álmodni sem lehet, pláne nem a félidei és meccsvégi sípszó előtti percekben.
FIFA-hagyományokhoz hűen idén is kaptunk metát, azaz egy olyan taktikát vagy feature-t, ami ellen egyszerűen nincs ellenszer, cserébe mindenki ismeri és használja, ami így tökéletesen egysíkú játékmenetet eredményez. Bár a pontrúgások és a tizenhatoson belüli passzok egyaránt nehezen leküzdhetőek, a valódi meta idén az, amit az EA forradalmi és valósághű újításként hozott: a Play Style-rendszer.
A bug feature lényege, hogy valóságbeli tulajdonságaik alapján a legjobb focisták szuperképességeket kapnak, ami bizonyos helyzetekben bekapcsol: Kylian Mbappét, Vinicius Jr.-t vagy Rafael Leaót például senki nem tudja utolérni sprint közben, Antonio Rüdiger vagy Van Dijk mellett pedig nem lehet fejest nyerni, mert a játék pont ezeket a tulajdonságaikat erősíti. Összesen 34 ilyen kis képességből osztogattak, a legjobbak pedig PlayStyle+ kitüntetést kaptak, ellenük semmi sem, velük bármi lehetséges.
Végső csapat, végzetes hibák és szórakoztató incelek
Arról már a FIFA22 tesztjében részletesen írtunk, hogy az EA renoméja, mely szerint mikrotranzakciókból és meglepetéscsomagokból szerzi bevételeinek nagy részét, mennyire látványos a focis játékaiban is: az elmúlt 10 évben a fejlesztések szinte kizárólag az Ultimate Team nevű online játékmódba mentek, amelyben játékosok kártyáit lehet cserélgetni és belőlük csapatot építeni.
Ez a névváltás után sem változott: folyamatos új tartalmakat csak ez a játékmód kap, a kompetitív fókusz pedig érezhető, hiszen egyre több formában mérhetjük össze a tudásunkat másokkal, gyűjthetünk virtuális pénzt és költhetjük új játékosokra. Aki azonban nagyot akar nyerni, az a való életbeli pénztárcájából kell fejlessze a csapatát: ebből lehet csomagokat vásárolni, amelyekben hétről hétre új kártyák is lapulnak, hónapok alatt szürrealitásba repítve a valóságból ismert focisták képességeit.
Idén e téren két újdonság érkezett. Az egyik, hogy már a játék második-harmadik hetén olyan képességű kártyák jelentek meg újonnan, amelyekkel egyszerűen lehetetlen pariban maradni, ha nem költünk mi is valós forintokat. Míg 6-8 évvel ezelőtt egy jó képességű játékos ugyanazzal a csapattal versenyképes tudott lenni szeptembertől áprilisig, idén az (az egyébként jó képességű focistákból álló) csapat, amit az első két hétben állítottunk fel, a harmadikon már szenvedett ugyanolyan képességbesorolású userek új kártyákból álló csapatai ellen.
A másik újítás viszont nagyon szórakoztató – igaz, nem azért, mert köze lenne a játékmenethez. Idén ugyanis már uniszex csapatokkal játszhatunk, mert a legerősebb női fociligák játékosai is bekerültek a kártyapakliba, az egyszerűség végett ugyanolyan képességekkel, mint a férfiak (tehát papíron, a fizikumtól függetlenül, Alexia Putellas női aranylabdás és Kylian Mbappé vagy Lionel Messi játékon belüli tudása között nincs különbség).
A mókás rész ott kezdődik, ahol az innováció a közönséggel találkozik: mindenkinek ajánljuk az EAFC oldalán a kommentek olvasgatását, mihelyt posztolnak egy új női focistakártyáról. A fórumozók jó részéből árad az incelszag, a radikálisok arról beszélnek, hogy igazi férfi nem játszik női játékosok kártyáival, de még a kevésbé elvetemült kritikusok is számonkérik, hogy míg a női foci színvonala alacsonyabb, az Ultimate Team-ben nincs különbség.
Van valami bájos abban, hogy azon a kártyás játékon kérik számon a valóságot, amelyben tavaly kapusokat lehetett világklasszis csatárként játszatni és lomha focisták kaptak maximális sprintsebességet.
Ezen túl viszont kevés dolgot tud felmutatni az Ultimate Team: pénzköltés nélkül hamar elmegy az ember kedve tőle és a brutális scripting sem javít a helyzeten, de a kártyacserebere továbbra is mókás, a teljesítményalapon kapott ingyen kártyacsomagok nyitogatása pedig tompított kaszinóélményt nyújt – csak nem szabad elragadtatni magunkat és a pénztárcánkhoz nyúlni az élményért.
Háború a nyugalom szigetén
Papíron a karrier mód a játékban a „nyugalom szigete”. A scripting elől sokan menekültek ebbe a játékmódba, hiszen itt kizárólag a gép az ellenfél, és az is csak rajtunk múlik, hogy ő mennyire. A feladat egyszerű: ki kell választani egy olyan nehézségi fokozatot, ami se nem túl nehéz, se nem túl könnyű (értsd: a meccsekben maximum két-három gólos gólkülönbségek vannak), majd kedvenc csapatunkat simán tudjuk tíz szezonon keresztül irányítani.
Igaz, a nüanszokig nem lehet lemenni, felesleges azt várni egy FIFA-utódtól, hogy Football Manager-szintű lehetőségeket ad a kezünkbe, de bőven elég, hogy az igazolásokat, pénzügyeket, szerződéseket, tehetséges fiatalok felkutatását, a csapatunk taktikai alapjainak behangolását, edzésmódját nagy vonalakban ránk bízza a játék – mint tizenéve mindig. Ebben semmi új nincs, ezeket az összes eddigi FIFA is tudta.
A gond ott kezdődik, hogy ami új van, abban nincs köszönet.
Az egész játék menürendszerét újragondolta az EA, az eddig megszokott paneles megoldást listák váltották – legalábbis a főmenüben és a meccsmenüben. Ha bármely játékmódot megnyitjuk, ugyanazok a régi panelek köszönnek vissza, mint amiket már a FIFA 15-ben is láttunk. A lista erőltetése pedig teljesen felesleges volt, meccs közben kifejezetten zavaró tud lenni, hogy a csapat átalakításához egészen más irányba kell indulni a menüben, mint korábban reflexszerűen.
De ez csak apróság, még ha zavaró is. A korábban említett Play Style-ok azonban súlyosan csorbítják az igazi karriermód-élményt.
A probléma ott kezdődik, ha valaki komolyan akarja venni a karrierépítést, és a sokadik osztályból elkezd építeni egy kiscsapatot, majd fáradtságos munkával feljut az első osztályba, ahol ezek az agyontápolt, a valós teljesítményüket messze felülmúló játékosok fogadják. Elképesztően tehetetlennek tudja magát érezni az ember, ha azt látja, hogy esélye nincs a képességtuningolt játékosokat feltartani szabályosan, vagy éppen gólt rúgni ellenük – ha csak nem kezdi el őket, vagy hozzájuk hasonlókat leigazolni.
Ha azonban valaki saját nevelésű játékosokból épít magának kiscsapatot; Sunderlandet vagy Harrogate Town-t, akkor is kénytelen lesz igazolni, mert a saját ifistáinak lehet akármilyen magas az értékelése, nem fogja felvenni a versenyt a gyárilag tuningolt ellenfelekkel.
Az igazi gond azonban az edzőkérdésnél jön. Ha valaki vezetőedzőként kezd el vinni egy csapatot, a való életben is stábot válogat magának: erőnléti edzőket, pályaedzőket, és olyan embereket, akik készek kiszúrni a feltörekvő sztárokat.
Az EAFC-ben külön edzőket vehetünk fel a csatárainknak, a középpályásainknak, a védőinknek és a kapusunknak – csak kérdés, hogy minek. Ami ugyanis elsőre jó bulinak tűnik, hogy összeállítunk egy játékstílusunknak megfelelő stábot, ők pedig javítják a játékosaink teljesítményét, a valóságban semmin nem változtat, nem érződik semmi a munkájukból hónapokkal, sőt, évekkel a leigazolásuk után sem.
És akkor mindezek mellé még itt vannak a régi bajok is. Például az, hogy a vezetőség teljesíthetetlen elvárásokat támaszt: igazolj három 18 éves védőt Japánból és játszasd őket a meccsek harmadán, ne kapj gólt a hazai meccseid felén – igazi baromságok, amilyenek a valódi életben nem léteznek, de ha a játékban nem tartom be őket, akkor a board simán kirúg érte.
Cserébe évek óta egyre durvábban érezhető a karriermódban is a scripting. Ha van egy hosszú győzelmi szériánk, már várhatjuk, hogy mikor fog a játék egy kiscsapattal kíméletlenül elverni. Mert hiába van olyan csapatunk, hogy gond nélkül páholjuk el a Barcelonát vagy a Liverpoolt, ha utána az Osasuna három gólt vág húsz perc alatt.
Ja, a szárnyvédők használatát meg felejtse el mindenki, ők is elfelejtettek védekezni. Egyszerűen nem érnek vissza, így a belüket kiköpő középső védőkkel kell kirongyolni a szélen érkező támadókra, akik ellen, ha nincs Play Style, nincs party.
Az pedig a végképp érthetetlen kategóriába tartozik, hogy a játék Playstation 5-ön nemhogy szaggat, de rendszeresen fagy. Nem meccs közben, hanem ha például ki akarunk rúgni egy edzőt. Az animációkat átpiszkálták, ami akár válhatott volna előnyére is a Nemfifának, de helyette inkább úgy rövidítették le őket, hogy kivágták belőlük az ellenfél csapatának bemutatását. Ezen már tényleg csak röhögni lehet.
Értékelés (KMB): 2/10
Értékelés (NIL): 4/10
